57330

20 millió eurót fordít az állam az alap- és középiskolások sítanfolyamai és az erdei iskolák költségeinek kiegészítésére. Az előbbi esetben fejenkénti 150, az utóbbiban 100 euró lesz a hozzájárulás mértéke. Robert Fico hétfőn Nagyszombat melletti jókúti (Dobrá Voda) erdei iskolában tartott sajtótájékoztatón pipálta ki kormánya második szociális csomagjának 8. tételét, Juraj Draxler oktatásügyi miniszter társaságában. Az intézkedés január elsejétől lép életbe.

Az említett fejpénzek az iskolák számláira érkeznek, s a szállás költségeire fordíthatók. Az oktatásügyi tárca felmérése szerint az erdei iskolák iránti érdeklődő tanulók száma közel 60 ezer, míg a sítúrákon 95 ezer alap- és középiskolás venne részt. Fico közölte, a második szociális csomag tételeit folyamatosan teljesítik, az év végéig ki is pipálják az összeset.

„Az intézkedések nem az állami költségvetés rovására történnek, nem növelik a deficitet, a jobb adóbehajtásból, az eredményesebb adóelkerülés elleni harc plusz bevételeiből finanszírozzuk”– jelentette ki a kormányfő. Hozzátette: e csomag filozófiája, hogy a kormány igyekszik a jó gazdasági és pénzügyi eredményeket megosztani a polgárokkal.

A parlament holnap kezdődő idei utolsó, öt hetesre tervezett ülésén az állami költségvetés mellett kerülnek terítékre a második szociális csomag intézkedéseivel kapcsolatos törvénymódosítások, főleg a családtámogatás keretében, hogy január elsejétől életbe is léphessenek az emelt anyasági, gyermekgondozási pótlékok. Közvetlen a választások előttre pedig már jelezte a kormányfő a harmadik szociális csomag előkészítését is.

BA, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57048,56963,56861,55778″}