57232

Miközben Törökországban ott van néhány millió migráns, akiket ott is kellene tartani, kontraproduktív épp most álszent emberjogi vitát folytatni a sajtószabadság törökországi helyzetéről. Erről a tegnapi, november 3-i kormányülésen beszélt egyebek mellett Robert Fico miniszterelnök.

A kormányülés egyik kiemelt témája – immáron sokadjára – a migránsválság volt, ennek kapcsán került szóba a törökországi helyzet is. (Törökországban vasárnap tartottak előrehozott parlamenti választásokat, melyen Erdogan köztársasági elnök Törökországot több mint egy évtizede egyedül kormányzó pártja abszolút többséget szerzett).

Robert Fico szerint a migránskrízis közepette fölösleges, sőt kontraprodukív a sajtó szabadságának kérdését Törökország fejére olvasni. “Ez nem segíti a helyzet megoldását” – mondta a szlovák kormányfő a kormányülést követően, hozzátéve, hogy Ankarával mindenképpen együtt kell működni.

Az Európai Unió szándéka is ez, tette hozzá. Ugyanakkor azt is megjegyezte: az az uniós politika, amely a migrációnak lenne hivatott határt szabni, teljes kudarcot vallott. Bírálta Németország következetlen politikáját is az ügyben. Attól tart, hogy Merkel kancellár felelőtlen “meghívója”, majd visszatáncolása a jövőben igen komoly nyomás alá helyezhet néhány országot, különösen Ausztriát és Csehországot. Ezzel összefüggésben találkozni kíván cseh kollégájával, Bohuslav Sobotkával és kezdeményezni fogják a visegrádi csoport összehívását is.

TASR nyomán, szd, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”56706,56519,56365,56345″}