57499

A rozsnyói P. J. Šafarik Gimnázium magyar tagozata mellett működő színjátszó csoport immár öt éve működik. A Gikszer „születésnapja” alkalmából gálaestre és ünnepélyes díjátadásra került sor. Első alkalommal Papp Viktória (legjobb női alakítás és Gikszer nívódíj) és Fehérek Krisztián (legjobb férfi alakítás) lettek a díjazottak.
Lőrincz Tímea a színjátszók tanára és mentora
Az estet Papp Viktória előadása nyitotta meg, majd Lőrincz Tímea tanárnő, és egyben a színjátszó csoport mentora köszöntötte a jelenlévőket és a színjátszókat. Elmondta: „A mai díjátadóval egybekötött gálaest elsődleges célja, hogy a színjátszó csoport eddigi munkáját és eredményeit közelebb hozza, megismertesse a nagyközönséggel. Szándékunk az is, hogy az elmúlt iskolaév RouMorgou című előadása alapján a közönség, ebben az esetben a gimnázium diákjai által a legjobbnak ítélt férfi és női alakítások elnyerjék méltó jutalmukat”.

Azt est folyamán az „Indián lány” és „Indián fiú” elnevezésű díjak mellett kiosztásra került a Gikszer nívódíj is. Mielőtt a résztvevők megismerhették volna a díjazottak személyét, az öt év alatt előadott darabok rövid részletei kerültek levetítésre, valamint a Sambed fiatal táncospárosa mutatott be társastáncokat.

Kovács Péter, a csoport vezetője a színjátszó csoport életét, próbáit mutatta be. A színjátszók közösségét egy nagy családként jellemezte. Kristóf Roland, a csoport játékmestere (rendező) közelebb hozta a jelenlévőkhöz a díjak elnevezésének történetét, valamint a csoport megnevezését is: „ A Gikszer, a Gömöri Ifjak Kisszínpadi Erőlködése Rozsnyó fogalmat jelenti, amely egy olyan mozaikszó, melynek magának is jelentése van. A gikszer hibát jelent. A hiba annak a következménye, hogy kísérletező színház vagyunk. Ha nincs hiba, nincs eredmény, nem tudunk fejlődni. Ennek az eszmének a nyomán próbálunk alkotni” – fejtette ki a diákszínjátszó csoporthoz immár öt éve hű rendező.

Fehérek Krisztián az Indián fiú tehát a legjobb férfi szereplő díját vihette hazaAz esten ötödik születésnapja alkalmából tortával köszöntötték a színjátszó csoportot. Az apa (Kristóf Roland, rendező), az anya (Lőrincz Tímea, tanár, mentor) és a „furcsa nagybácsi” (Kovács Péter, csoportvezető) közösen fújták el a gyertyát. Hozzájuk társultak a gyerekek (színjátszó diákok), így egy rövid időre a közönség az egész „családot” együtt láthatta a színpadon.

Kristóf Roland a Felvidék.ma-nak beszélt jövőbeni terveikről is. „A Revizort két évvel ezelőtt már elővettük, de aztán visszatettük a fiókba. Most újra elővettük. Ez egy gömöri, palóc revizor lesz, aki egy palóc faluba fog megérkezni…” A Gömörre átültetett Revizor című darabjukat áprilisban vagy májusban szeretnék bemutatni a nagyközönségnek.

Rozsnyón az amatőr színjátszásnak nem volt hagyománya, illetve nagyon régi időkbe nyúlik vissza. A Gikszer öt évvel ezelőtt Papp Viktória kezdeményezésére alakult. A fiatalok egy-két elkötelezett felnőtt segítségével felelevenítették a színjátszás hagyományát a városban. Négy darabot vittek eddig színpadra: Antigoné, Dr. Karolina show, Balerina, RouMorgou. Előadásaikat jellemzően mindig a mai korra ültetik át.

Beke Beáta, Felvidek.ma
Papp Viktória átveszi a Gikszer díjatSzülinapi tortaAz est folyamán kiosztásra került díjak