“A pozsonyi Slovanban is alaposan felmértem, hol vannak még lehetőségeim a javulásra, hiszen ez a csapat az országos élvonalba tartozott, kiváló játékosokkal. Némileg megtorpantam ekkor” – nyilatkozta Gőgh.
Majd így folytatta: “Úgy véltem, kedvelt posztomon, a fedezet szerepkörében aligha sikerül az első csapatban meggyökereznem. Nagy volt a versengés a középhátvédek között is – Horváth, Hrivnák, Ľ. Zlocha voltak a vetélytársaim. Mihez kezdjek hát? – tépelődtem. Végül úgy gondoltam, hogy a szélső hátvéd helyén érvényesülhetnék leginkább. Huszonöt éves voltam már, az erőnlétemet elsősorban a saját mércémmel mértem, azaz jobb akartam lenni mint az előző önmagam.
Nagy ösztönzés volt számomra az 1974-es világbajnokság, amely megmutatta, hogy a világ legjobbjai a sok, sebes iramú futáson alapuló játék irányába indultak el. Később a válogatottban csakúgy, mint a Slovanban, a kitartást, az erőnlétet mérő próbákon mindig az élvonalba tartoztam. A Magas-Tátrában, a Csorba-tó körül kijelölt futóterepen például, ahol a Cooper-tesztből vizsgáztunk, háromezer-hétszáz métert futottam le 12 perc alatt! Önbizalmamnak a jó fizikai állapot volt az alapja.
Mindegyik válogatott meccs előtt lámpalázzal küszködtem, de ez némi haszonnal is járt, mert arra sarkallt, hogy minél tökéletesebben legyek felkészülve, hogy minden idegszálammal a mérkőzésre összpontosítsak, kövessem a játék minden pillanatát. Persze, eszembe sem jutott, hogy balhátvéd legyek! Jobblábas voltam, bár igyekeztem egyenértékűvé tenni a bal láb rúgótechnikáját is. Az egyik késő őszi, Ostrava elleni bajnoki előtt Ľ. Zlocha megsérült.
Vengloš a keddi edzés után bejelentette, hogy én leszek a balhátvéd. Nem estem pánikba, inkább azon töprengtem, mit kellene tennem, hogy megálljam a helyem. Felkészültem az „emberemből”, elhatároztam, hogy nem kockáztatok, a lehető legbiztosabb megoldásokat alkalmazom majd. Amikor vasárnap sorra került a mérkőzés, száz százalékosan ment az összpontosítás, sikerült pótolnom neves játékostársamat.
A mérkőzés pillanatai nagyon élénken élnek bennem az utolsó sípszó után is. Mint egy videót, bekapcsolom az emlékezés gépezetét, s még egyszer, vagy akár többször is elemzem a teljesítményemet, figyelve a hibáimra, hogy azokat ne ismételhessem meg a jövőben. A Slovanban azon a bizonyos ostravai bajnokin dőlt el a sorsom: balhátvéd lettem, s egyetlen kivétellel ezen a poszton szerepeltem valamennyi válogatott találkozón is! (Vége)
Tisztelt Olvasó, ismét felidéztük egy kitűnő hazai magyar sportember emlékét. Már Gőgh Kálmán halála után is csaknem egy emberöltő telt el az idén… Ahogyan a sorozat bevezetőjében írtam, és a cím is jelzi, ez a kiváló, Európa-bajnok és Európa-bajnoki bronzérmes, ötvenötszörös csehszlovák válogatott labdarúgó is követendő példa lehetne a mai kölyök- és ifjúsági korú labdarúgóink számára, ha megismernék az életét. Remélem, csoda történik, és akad támogató, aki felismeri, milyen kincsek vannak a kezünkben, és hozzásegít egy ilyen tárgyú könyv megjelentetéséhez.
Legközelebb Józsa Lászlóról írunk, aki a Százgólosok Klubja hírneves tagjává vált a kassai Lokomotíva színeiben, s aki a hetvenes években Csehszlovákia egyik legismertebb futballistája volt.
Batta György, Felvidék.ma
FOTÓ: M. Nagy László
A felvételen: VB-selejtező Prága 1978 2.- O Skócia ellen. Balról; Ondruš, Vencel, Joz. Ćapkovič, Masný, Biroš, Dobiáš, Petráš, Polák, Panenka, Nehoda, Gőgh. Foto; Zlatá kniha futbalu na Slovesku, repro; mnl
{iarelatednews articleid=”56759,57184,57185,57186,57532,57535″}
