57604

Két hetük maradt még a politikai pártoknak, mozgalmaknak és választási szövetségeknek arra, hogy összeállítsák és eljuttassák jelöltlistájukat a választási bizottságnak.

A 2016. március 5-én esedékes parlamenti választásokra a legfeljebb 150 nevet tartalmazó listákat december 6-ig kell beadni. Az induláshoz szükséges azonban még a 17 ezer eurós kaució befizetése, melyet csak azok a pártok kapnak majd vissza, amelyek a választásokon legalább a szavazatok 2 százalékát megszerzik.

A választók kegyeiért azok a szlovák állampolgárok versenghetnek, akik a választások napjáig betöltik huszonegyedik életévüket és egyúttal állandó lakóhellyel is rendelkeznek Szlovákiában. Aktív választójoggal ezzel szemben azok a szlovák állampolgárok rendelkeznek, akik a választás napjáig a 18. életévüket betöltik. Szavazni külföldről is lehet postai úton, ehhez azonban előzetes regisztráció szükséges, amit szintén vagy postai úton vagy elektronikusan lehet kérni. A jövő évi parlamenti választásokon több mint 4,4 millió jogosult választópolgár adhatja le szavazatát.

A hivatalos választási kampány november 12-én vette kezdetét. A szlovák választójogi szabályozás (szemben például az új magyarországi szabályokkal) rendelkezik a kampánycsendről, amely 48 órával a voksolás megnyílta előtt veszi kezdetét, ez idő alatt tilos politikai kampánytevékenységet folytatni. A törvény szerint a pártok legfeljebb 3 millió eurót fordíthatnak kampánycélra és átlátható kimutatással kell erről rendelkezniük.

szd, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”57381,57521,57420″}