57348

Vannak országok, amelyek befogadóképességük határára értek, ezért a belügyminiszterek hétfő-keddi brüsszeli tanácskozásának fő kérdésévé a menekültek elosztása és befogadása vált. Több résztvevő is hangoztatta, a tagállamoknak szolidaritásból kell vizsgát tenniük, értsd ez alatt a kvótarendszer szerinti elosztás megvalósítását. Szlovákia erre továbbra sem hajlandó. Robert Kaliňák belügyminiszter ugyanakkor kifejtette, Szlovákia készül a már korábban bejelentett 100 szír keresztény befogadására.

A bevándorlók okozta megnövekedett terhek egyes országok számára olyan mértéket öltenek, hogy a gazdasági megoldások mellett most elsőbbséget élvez a szolidaritás a tagországok között, vélte Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, aki szintén a Brüsszelben tartott szakminiszterek találkozójára érkezett. “Minden érintett ország segítségére szükségünk van” – jelentette ki Jean Asselborn, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Luxemburg külügyminisztere. A tagállamoknak szerinte különös figyelemet kell szentelniük Svédországnak és Németországnak, hiszen ha ezen országok terhei túlnőnek a teljesítőképességeik határán, akkor dominóhatás söpör végig Európán, és ez beláthatatlan következményekkel járhat” – tette hozzá a bevándorlásért is felelős luxemburgi miniszter.

Robert Kaliňák az első napot követően elmondta, hogy semmivel nem jutottak előbbre a menekültválság megoldásában, s a találkozót akár videokonferencia keretében is megvalósíthatták volna. A szlovák belügyminiszter megítélése szerint a Visegrádi Négyek belügyminiszterein kívül mindenki azt hangoztatta, hogy a jelenlegi megoldás működik. „Nekünk lett igazunk, de ennek nem örülök. Ez nem olyan helyzet, amely megoldható azzal, hogy többen vagy intenzívebben fognak rajta dolgozni. Az egész rendszer rosszul van felűállítva”–nyilatkozta Kaliňák.

A szlovák belügyminiszter kritizálta Görögországot, amiért továbbra sem nyitott a menekültek regisztrálása céljából létrehozott „hotspot” rendszerek iránt. Ezzel hozzájárul ahhoz, hogy az unió nem képes csökkenteni a menedékkérők beáramlását.

Thomas de Maiziere arra hívta fel a figyelmet, hogy a szírek után már Közép- Ázsiából is elindultak a menekültek Európába. „Nagy a félelmünk az Afganisztánból induló menekültáradat miatt. Üzenjük nekik, maradjanak otthon! Olaszországból és Görögországból egyenest vissza küldünk benneteket Afganisztánba!” – hangsúlyozta a német belügyminiszter.

A talákozó résztvevői egyetértettek abban, hogy migránsáradat megfékezésében Törökország játszhat kulcsfontosságú szerepet. Elsődlegesek tehát az Ankarával történő tárgyalásokannak kapcsán, miként lehetne a határokon történő szigorításokat véghezvinni. Arról, hogyan lehetne visszaszorítani ezt a nagymértékű migránsáradatot, szerdán az Európai Unió, valamint az afrikai országok vezetői is tárgyalnak.

BA/MTI, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”56218,56175,55809,55103,55075″}