Karácsony vigíliájának kiemelt mozzanata a böjtöt követő étkezés, ezen belül pedig fontos szerepe van a karácsonyi asztalnak, illetve az azon elhelyezett étkek sorának. A különböző ételféleségeken kívül az asztalra vagy az asztal alá tett egyéb tárgyaknak is mágikus erőt tulajdonított a nép, de fűződtek ezekhez keresztény magyarázatok is.
A karácsonyböjti ebéd vagy vacsora szokásaiban a bőségvarázslás, a jövőbetekintés egész sora bontakozik ki, mintegy hangsúlyozva az évkezdet jelentőségét.
Megannyi tilalom, előírás kötődik a napnak eme szakaszához; gondolnak a szerelemre, az egészségre, a bő termésre stb. Az alma, a dió, a gabona, a széna és a szalma; a lánc, a fejsze, az ekevas s még sok-sok tárgy válik a jóslás és varázslás eszközévé. De megkísérlik a gonosz és a nem kívánatos dolgok távoltartását is, ezért a tömjénezés, illetve a füstölés, a szenteltvíz hintése és a fokhagyma alkalmazása.
Manga János említi a szlovák és a palóc karácsonyi kapcsolatokat érintve, hogy „Menyhén este hét óra körül kezdődött a vacsora. Mikor az egész család összegyűlt az asztal köré, a gazda és a gazdasszony tömjénnel az épület minden helyiségét megfüstölte, szenteltvízzel meghintette, majd fokhagymával keresztet rajzolt az ablakok és ajtók fölé. Ezután a gazda bement a szobába, a gazdasszony pedig kintről búzát szórt az ablakra.
A gazda a szobából megkérdezte: »Mit vet kend?« Mire a gazdasszony ezt válaszolta: »Üstöt, aranyat, gyöngyarany búzát, mindennapi jó szerencsét.« Ezt háromszor ismételték. Utána a gazdasszony is bement a szobába, miközben két fehér lepedőt vett magára, amelyeket az asztalra terített.
A felső terítőt a gazda húzta, az alsót a gazdasszony, aki azt kérdezte a gazdától: »Mit húz kend?« »Konkűt, mindenféle gajzot a búzából« – válaszolta a gazda. Ezt is háromszor ismételték. Amikor a gazda és a gazdasszony az asztalhoz ült, a család legénytagja szalmát és szénát hozott be. A szalmát elterítették a szobában, a padokra is tettek belőle, a szénát pedig az asztal alá helyezték.
A legény ezután elmondta a karácsonyi »parázsolást«: »Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus. Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok. Adjon Isten gazdának bort, búzát, gazdasszonynak tyúkot, lúdat, legényeknek, leányoknak egy-egy szép mátkát, országunkban csendes békességet, holtunk után léleküdvösséget és megmaradást.« Ezután a kötelet, amelyben a szalmát hozta, az asztallábakra csavarta, hogy a marhák és baromfiak ne széledjenek szét.”
A szlovákok Veľké Uhrovcében a szalmát Szent János napig hagyták a szobában, aztán kötelet készítettek belőle, s ezzel körülkötözték a fákat, hogy jól teremjenek.
Manga szerint „mind a magyar, mind a szlovák anyagban többé-kevésbé egyformán megtaláljuk a szerencsére, a jó termésre, a jóslásra való utalást. Azonban a palóc hiedelmekből és szokásokból hiányzik a halottakkal kapcsolatos megokolás és ezekben kevesebb a halálra vonatkozó jóslás is.” (Manga J., 1948. 97–99. l.)
A Palócföld Középső-Ipoly menti részén is igen gazdag a karácsonyböjtje körüli tilalmak és előírások tára
A munkavégzéssel kapcsolatosan tiltották például a söprést és a szalmáról való tűzgyújtást. Az előbbit azért, hogy el ne vesszen a szerencse, az utóbbit pedig azért, hogy „ne legyen üszögös a búza”. A mindennapi tevékenység tilalmai közé tartozott, hogy a gazdasszonynak vacsorakor nem volt szabad felkelnie az asztaltól. Ellenkező esetben nem ültek volna meg a tyúkjai.
Tiltották a „csavarást” is, nehogy szétszéledjen a lábasjószág. Ugyancsak tiltották a serpenyő asztalra helyezését, mert akkor üszögös lett volna a búza. (Csáky K., 2001. 164–165. l.)
A mindennapi tevékenységgel kapcsolatban Ádám-Évakor is be kellett néhány előírást tartani: A gazdasszonynak például a földre kellett heverednie, hogy a tyúkok is jól heverjenek majd. Ugyancsak neki volt ajánlatos a vacsora utáni lefekvés a bő termés érdekében. Egyes helyeken a szakajtót is leborították a földre, hogy a tyúkok jól tojjanak; az asztalra pedig egész kenyeret tettek a bő termés érdekében.
Vacsorakor több helyen is felszentelt almát ettek, hogy a család összetartson, megtalálja egymást. A fokhagymát azért fogyasztották, hogy egészségesek legyenek, az asztalra pedig azért tettek egész kenyeret, hogy mindig legyen belőle a családnak elég. (Csáky K., 2001. 168–169. l.)
A karácsonyi étkezés mindenütt a nap egyik legfontosabb eseménye volt
Az ünnepi asztalt nagy körültekintéssel készítették elő. Alája különféle terményeket és szerszámokat tettek az általam kutatott településeken is. Általában az a szerszám került az asztal alá, amelyet a gazda legtöbbször használt, vagy amelyik a legkedvesebb volt számára. Főleg kalapács, fejsze, fúró, fogó, fűrész volt ez, de előfordult, hogy láncot, sarlót, 
ekevasat is vittek a szobába. A felsorolt tárgyak elhelyezését a terítés követte. Volt, ahol három abroszt is terítettek az asztalra. Alájuk néhol búzát, árpát és pénzt tettek.
A karácsonyi asztalról szinte sehol sem hiányozhatott a kenyér, a kalács, a dió és az alma, az aszalt gyümölcs, a fokhagyma, a méz, az ostya, a bor meg a pálinka. Sok helyen a gazdasszony már a többi ételt is előre odakészítette. Ha ez nem fért el, akkor elérhető helyre került, hogy vacsora közben semmiért se kelljen felkelni. A karácsonyböjti étrendhez – mint már említettük is – számos babona, sok-sok mágikus cselekedet kapcsolódott.
Karácsony böjtjének délelőttjén a vallásosabb családoknál általában még ma is böjtölnek. A fő étkezés időpontja azonban nem egységes. Ez különben helyenként régen is változott. Bussán és Pereszlényben szentvacsora volt /Manga még ebédet említ/, Ipolyvarbón és másutt ebédelni szoktak.
Bussán a második világháborúig majd minden háznál szokás volt, hogy december huszonharmadikán jó kiadós vacsorát készítettek, hogy másnap „jobban kibírják” a böjtölést. December huszonnegyedikén vacsora előtt az itteni gazdák egy szakajtóban árpát, a másikban búzát vittek a szobába, s ezt a köszöntőt mondták:
„Aggyon Isten jó estét minnyájunknak!
Aggyon bort, búzát,
A gazdának száz malacot, egy ólat,
A gazdasszonnak száz ice kendert, egy orsót,
Szénát, szalmát, szalonnát,
Szép kis tarka bocikát!”
(Csáky K., 1987. 56. l.)
A köszöntő után a gabona az asztal alá került, s vízkeresztig ottmaradt. Az asztalon többek közt ostya, káposztaleves, túros-mákos gobó, túrós lepény, fokhagyma, alma, dió, bor, pálinka volt; az abrosz alatt pedig egy kis szénát szórtak szét. Vacsora végéig a gazdasszonynak nem volt szabad megmozdulnia, illetve felkelnie a székről.
Az asztal hagyományos megterítése a katolikus családoknál itt még ma is megvan. A fenti köszöntőt azonban már az idősebbek sem mondják. Nagy Sándor (1902., 1984.) visszaemlékezése szerint az apja a harmincas években még mondta a verset, de ő maga már nem.
Ipolyvarbón déli harangszókor a gazda kukoricát, búzát, árpát kevert össze, majd gyorsan elővette a „súkot, mecsabdosta vele a réjtyát, híta össze a baromfikot, hogy azok maj mindig otthon maraggyonak, ne mennyenek a szomszédba”. Ezután egy szalma- és egy szénaköteget vett a hóna alá, s ezzel a köszöntővel lépett be a házba:
„Én is aszt kívánom az Úristentől,
Hogy mennybe´ is így legyen szabad!
Boldognak mondom eszt a házat,
Aggyon az Isten bort, búzát, békessíget,
Országunkba memmaradást,
Sok szerencsét!”
(Csáky K., 1987. 57. l.)
Ilyenkor hozták be a baltát és a láncot is, melyek aprószentekig maradtak az asztal alatt. Kissné Bado Julianna /1908/ adatközlőmék még 1984-ben is tartották ezt a szokást. Mondta férje karácsonykor a fenti köszöntőt is, amit az ebéd követett. Miután asztalhoz ültek, a gazdasszony nem kelt fel. Csak étkezés után mozdulhatott onnan el, hogy a tyúkok és a libák is „jó üjjönek”.
Pereszlényben december huszonnegyedikén egészen estig böjtöltek. délben itt csak teát ittak meg kalácsot ettek. Szentvacsorára azonban huszonegyféle eledel került az asztalra, többek közt hal, bableves, mákos guba, derelye, „keserőtúrós faragott galuska”, ostya, dió, alma. fokhagyma, vöröshagyma, méz, aszalt szilva, jóbors, szőlő, sülttök, fehér kenyér, bejgli, bor, pálinka stb. Horváth Mihályéknál /1918/ a vacsora úgy kezdődött, hogy édesapja először mindenkinek adott egy „stampedli” pálinkát; a gyerekek kezet csókoltak /máskor ezt nem szokták/ édesanyjuknak, megköszönték a munkáját, majd kezdetét vette az étkezés. A családtagoknak mindenből kellett enniük, inniuk. A karácsonyi asztalnál mindenki illedelmesen viselkedett, mert – a hiedelem szerint – „mindenki ollyan lett a következő évbe´, amillyen karácsony böjtyén vót”. A gazdasszony pedig nem álhatott fel az asztaltól, amíg a vacsora be nem fejeződött, mert ellenkező esetben „nem űtek vóna meg a tyúkjai”. Az asztaltól hirtelen kellett neki felugrania, aztán leheveredett a ház közepére, s ezt mondta: „Így heverjenek a tyákjaim e!”
Az asztal alatt egy szakajtóban búza, árpa, rozs, kukorica és zab volt összekeverve. Melléje fűrészt, szénát, láncot és szekercét tettek. Ezt a gazda már vacsora előtt odahelyezte. A gabonakeveréket vízkeresztig hagyták ott, utána a szárnyasállatoknak szórták szét. A szénából a lovaknak adtak, hogy azok sohase legyenek betegek. A hagományos étrend Horváth Mihályné adatközlőméknél napjainkig fennmaradt. (1985-ös gyűjtés. Csáky K., 1978. 55–58. l.)
A karácsonyi morzsa
A karácsonyi morzsát egykor valamennyi faluban megőrizték és nagy becsben tartották. Volt, ahol étkezés előtt mindenki félretett egy szeletet vagy egy morzsát a maga ételéből, máshol pedig a végén gyűjtötték össze a maradékot. A karácsonyi morzsát több családnál még ma is megőrzik, ám annak már korántsem tulajdonítanak olyan bűvös tulajdonságot, mint régen.
A karácsonyi morzsa megbecsülése az ostya, a kenyér és a kalács „vegetációs-szakrális kultuszából” következik, „idézi az Úrnak a hívő környezetben való jelenlétét, gondoskodását”. Éppen ezért lehet, hogy egykor paraliturgikus szentelményként használták fel: gyógyítottak vele, alkalmazták tűzvész ellen stb. (Bálint S., 1989., 81. l.)
Pereszlényben a „morzsalékot” szalvétába csavarták, az asztal sarkára tették, ahonnan csak vízkereszt napján lehetett levenni. Később „szükség esetén” egy szemétlapátra parazsat tettek, erre szórták a morzsát, majd a „megígézett” gyereket a füst fölött „forgatták”, hogy kiűzzék belőle a rossz „lelkek rontását”.
Ipolyvarbón a karácsonyi morzsát megszárították, s ha valakinek „hasogatott vagy futott” a füle, a morzsát tűzparázsra szórták, s úgy gyógyították a beteg testet. De füstölték a karácsonyi morzsával a teheneket is, mikor azokat „mebbabonászták”. Sőt még a kislibákat is a fűst fölé tették, hogy „erősek legyenek”, jobban „fölszeggyék a belüköt”. A morzsa közé ilyenkor tojáshéjat és pöhölyt is tettek. (Csáky K., 1987.)
A Zobor vidéki Kolonban karácsonyböjti étkezéskor a család halottai részére is tettek félre az ételből. (Tátrai Zs. – Karácsony Molnár É., 1997. 228. l.)
Az Ipoly menti Kemencén a karácsonyi morzsát kellett a tűzbe dobni, hogy „annyi lélek szabaduljon ki a tisztítótűzből, ahány morzsa elégett”. (Bálint S., 1989. 81. l.)
Van tehát a Palócföldön is a halottakkal kapcsolatos vonzata a karácsonyböjti szokásoknak, akárcsak a Hont megyei szlovákoknál. Selmecbányán például a vacsorából adnak a jószágnak, dobnak ki belőle a szeleknek, s vetnek valamit a tűzbe is halottaik számára. (Bálint S., 1989. 69. l.)
Karácsonyböjti jóslások
A karácsonyböjti étkezéskor több helyen is oly módon próbálták biztosítani a bő termést, hogy az ebéd vagy a vacsora befejeztével a gazda meg a gazdasszony lepihent. Idősebbjeink még ma is így cselekszenek.
A bussaiak azt tartották, hogy ha szentvacsorakor az alma szeletelése közben átvágják annak magját, szerencsétlenség lesz a háznál.
Varbón akinek az ebédkor feltört diója rossz volt, erre azt mondták: „No mán nem soká é´.”
Az Ipoly menti falvakban Ádám-Éva napjához egész sor szerelmi jóslás is kapcsolódott. Kelenyén a lányok mikor „apjok ette a gubát, lekapták aszt a villájáró, kiszalattak vele a falalá, oszt ahollyan nevő embert láttak, ollyan nevő lett a vőleginyük”.
Ugyanitt a lányok karácsony estéjén fát hoztak be a „favágatóró´”. A hasábokat csak bent lehetett megszámolniuk. Ha a fa páros volt, akkor „a jány a következő esztendőbe´ férjhö´ ment”.
Ugyanitt a lepény is a szerelmi jóslások eszköze volt. Ebéd után a lányok behúnyt szemmel vitték azt ki az udvarra. Amilyen nevű férfit onnan először megláttak, olyan nevű lett a jegyesük. Ha netán férfi helyett asszonyt láttak az utcán, akkor – a jóslás szerint – a következő évben nem mentek férjhez.
A kóvári lányok Ádám-Éva estjén felvették egymást a hátukra, s a disznóólhoz mentek. Akit odavittek, az belerúgott az ól ajtajába, s ha a disznó elröffentette magát, akkor abból gyors férjhezmenetelre jósoltak.
Pereszlényben mikor az elsőt harangozták az éjféli misére, a lányok kiszaladtak az eresz alá. megrázták a szúpfedelet, s a kötényüket alája tartották. Ha rozs esett bele, akkor – akárcsak az András-napi jóslás szerint – szegénylegény lett a férjük; ha búza, akkor gazdag; ha meg árpa, akkor özvegyemberhez mentek férjhez.
További tilalmak és előírások
A karácsonyböjti étkezést a legtöbb helyen fokhagymával kellett kezdeni, hogy a család tagjai egész évben egészségesek legyenek. Utána ügyeltek arra, hogy egyszerre keljenek fel az asztaltól, mert aki véletlenül előbb vagy az evés befejezése előtt kelt fel, az – a hiedelem szerint – elsőnek halt meg a családból.
Kelenyén étkezés előtt egy szakajtót le kellett borítani, hogy nyáron „jó tojjonak a tyúkok”. Vacsora végén az itteniek almát ettek. A gyümölcsöt annyi felé vágták, ahányan a családban voltak. Azért tették ezt, hogyha valamikor elvesznének, megtalálják egymást.
Pereszlényben Ádám-Éva napján a hamut vagy a szemetet se vihették ki a házból, „mer´ akkor kisöpörték vóna onnan a szerencsét”. Karácsonyeste az itteniek lencselevest főztek, hogy a következő év folyamán majd sok pénz legyen a háznál.
Valamikor tilos volt a karácsonyböjti „csavargás”. Azt tartották ugyanis, hogy ha valaki ilyenkor a faluban kószál, annak az új évben szétszéled és elveszik a baromfi.
A varbóiak szerint karácsony böjtjén sok vizet se jó „innya”, mert akkor nyáron szomjasak lesznek, nem bírnak tűrni a nagy melegben. (Csáky K., 1987.)
Csáky Károly, Felvidék.ma
Ha a szokások újraélesztésével vagy enélkül töltik az ünnepet, minden kedves Olvasónknak áldott karácsonyt kívánunk!
{iarelatednews articleid=”58277,58284,58348″}
