58157

Jézus születéstörténetét idézték fel az elmúlt napokban családoknál, intézményeknél és a nagyközönségnek is kassai, kecskeméti, szabadkai, kisbégányi, illetve csíktaplocai betlehemesek. December 9-13. között az erdélyi Csíktaploca volt a házigazdája a nyolcadik Kárpát-medencei Betlehemes Diáktalálkozónak, amely kecskeméti kezdeményezésre született.

A találkozó célja – összeragasztani, ami szétszakadt, a betlehemi népi hagyományok megőrzése és a Kárpát-medencei magyarság kapcsolatainak ápolása.

A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola 11 tanulója és kísérőik is részt vettek a programokon.

Kis híján száz gyermek ismerkedett meg Székelyföld legnevezetesebb és legszebb látnivalóival ezekben a napokban. Szerdán Parajdon fogadtak minket, ahol meglátogattuk a sóbányát, majd Csíktaplocán vettünk részt a találkozót megnyitó szentmisén. Csütörtökön a Gyimesekbe látogattunk az ezeréves határhoz, ahol Bilibók Ágoston nyugdíjas vasutas mutatta meg nekünk többek között, hogy hol álltak a katonák, hol voltak a lövészárkok, majd megtekintettük a határ menti bakterház múzeumát is. Ezután kirándultunk a Hargitára, ahol szemeteszsákokon csúszkáltunk le a hófödte dombokon, majd részesei lehettünk egy erdei motoros szánkózásnak.

Este karácsonyi szokásokat mutattak be a diáktalálkozó résztvevőinek a csíkszeredai Nagy Imre iskola tanulói Antal Imre tanár úr irányításával; a kénosi regölést, valamint a moldvai hejgetést, ami tulajdonképpen a gabona útját követi végig a kenyér elkészültéig. Egy pusztinai lány, Kefap Johanna gyönyörű moldvai csángó dalokat énekelt.

Péntek a betlehemezés napja volt. Délelőtt a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolában, a kulturális központban, a magyar konzulátuson és a városházán adtuk elő betlehemes játékunkat. Ebéd után ellátogattunk a régió legnevezetesebb műemlék épületébe, a Mikó-várba, ahol a Csíki Székely Múzeum is helyet kapott. Itt érdekfeszítő kiállítást tekintettünk meg a régi székely emberek életéről. A délutáni városnézés, múzeumlátogatás után ismét útnak indultak a betlehemesek- taplocai házakhoz kérve bebocsátást. A sok helyen bemutatásra kerülő betlehemes játékaink őseink legfontosabb üzenetét közvetítették: az adventi várakozást és az ezt követő karácsonyi örömöt. A házaknál a háziak mindenütt szívélyesen megvendégelték a betlehemezőket.

Szombaton Márton Áron életútjának megismerése volt a cél, a csíkszentdomokosi múzeumot, továbbá a madéfalvi veszedelem emlékművét kerestük fel. A délutáni gálaműsoron minden csoport bemutatta a saját betlehemes játékát, amit a csíktaplocai óvodások kezdtek. A gálaműsor után a betlehemeseket a csíktaplocai közönség vendégelte meg kisebbfajta székely táncmulatsággal összekötve.

Vasárnap az ifjúsági mise után nehéz volt a búcsú. Antal Imre a házigazdák nevében vándorbotot készíttetett, melyet a beregszásziaknak nyújtottak át- jövőre ők lesznek a házigazdái a 9. Kárpát-medencei Betlehemes Diáktalálkozónak. Búcsúzóul a kecskemétiek néhány tucat „cipősdoboz” ajándékot adtak át és küldtek el a kisbégányi iskola tanulóinak, amit a kecskeméti óvodások és iskolások készítettek és küldték a legjobban rászoruló gyerekeknek. A találkozón sok régi barátság elevenedett fel és sok új is köttetett és az utolsó percekben szinte mindenki könnyes szemmel búcsúzott a többiektől.

Tóth Mónika, Felvidék.ma
BetlehemezésCsoportképHangulatkép