57865

Tarolt a Smer a törvényhozásban. Jana Laššákovát és Mojmír Mamojkát választotta meg alkotmánybíró-jelöltté a parlament plénuma a februárban távozó Ľubomír Dobrík megüresedő helyére.

A titkos szavazáson 104 képviselő vett részt, Laššáková 70, Mamojka 79 támogató szavazatot kapott, így Andrej Kiska köztársasági elnök majd közülük választhatja ki Dobrík utódját. A plénum kilenc jelöltből választhatott, akik közt voltak szép számban bírák is, de a parlamenti többség gyakorló kormánypárti képviselőknek szavazott bizalmat. (Igaz, végzettségük szerint jogászok, Mamojka egyetemi tanár is.)

Csoda tehát nem történt, hiába szállt versenybe a posztért a legfelsőbb bíróság közigazgatási kollégiumának és speciális büntetőtanácsának elnöke is, valamint a legfelsőbb bíróság további két bírája. Nem járt sikerrel az ügyvédi kamara ügyvéd jelöltje, sem az egyetemi tanár jogász, de az egyetlen ellenzéki (KDH-) jelölt sem. Ilyen tekintetben Szlovákiában a politikai kultúra jó két évtizede nem változik. Mert bár a bíróságok a törvény betűje szerint pártok felett állnak, a törvények legeslegfőbb őrei azért mindig is a politikai érdekhálózat alkujaival kerültek tisztségbe. A Smer viszont most még olyan helyzetben van, hogy senkivel nem kellett alkudoznia.

Nem történt csoda Szlovákia első gyermekjogi biztosának személyét illetően sem. A Smer Viera Tomanová képviselő asszonyt, volt népjóléti minisztert jelölte, s bár ellenfelei is akadtak, őt is választotta meg a tisztségbe. Igaz, Tomanová jelölését a szükséges öt civil szervezet is támogatta. A gyermekjogi biztos megbízatása hat évre szól. Feladata a gyermekek jogainak védelme lesz a bíróságokon, a hatóságok előtt, de a magán szférában is.
Zuzana Stavrovská ügyvéd személyében megválasztásra került Szlovákia első, egészségkárosultak jogait védeni hivatott biztosa is. Talán a legkevesebb bírálatot ő kapta, mert bár a Smer jelölte a tisztségre, hosszabb ideje foglalkozott a súlyosan egészségkárosultak problémáival és védelmével.

-ngyr-, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”55658″}