Januárban drasztikus lépésekhez folyamodott a keleti régió acélipari óriásvállalata, a kassai US Steel, rövidített 4 napos munkahetet vezet be. A közel 10 ezer embert foglalkoztató óriásvállalatnak a Kínából Európába importált, olcsó és gyenge minőségű acél okoz egyre csökkenő keresletet a termékei iránt. Az cég ezért a gyártás csökkentésével kívánt javítani a kialakult helyzeten.
A rövidített munkahét miatt 8 százalékkal csökkent a dolgozók bére. Azon a napon, amikor nem voltak munkában, csak a fizetésük 60 százalékát kapták meg az alkalmazottak.

A vállalat vezetése a héten bejelentette, hogy februártól a cég standard üzemmódban folytatja a munkát, és visszatérnek az 5 napos munkahétre.

Mikuláš Hintoš, a kassai acélmű szakszervezetének főnöke ezzel kapcsolatban elmondta, hogy örül a döntésének, ám szerinte a vezetés, a számára kisebbik rossz megoldást választotta, mivel ezt megelőzően a szakszervezet azt javasolta, hogy a menedzsmentre is vonatkozzon a rövidített, 4 napos munkahét. A kialakult helyzet elemzéséhez Hintoš szerint több időre van szükség.

A napilapokban korábban megjelent hírek szerint a vállalat ez év tavaszán, a jelenlegi kollektív szerződések lejárta után, tömegesen bocsátaná el a műszaki és a gazdasági dolgozók egy részét. Mikuláš Hintoš akkor leszögezte, hogy már több munkástól hallott a lehetséges elbocsátásokról, de a cég vezetése még nem erősítette meg a hírt.

A hét elején Kínában úgy döntöttek, hogy akár 150 millió tonnával is csökkentik az acéltermelésüket, ez a döntés segíthet a kassai acélmű gondjain is.

A cég a napokban további takarékossági intézkedéseket vezetett be, és a szakszervezetekkel történt egyeztetés során az önkéntes felmondásokban egyeztek meg, melynek értelmében a szerződésbontást elfogadó dolgozónak 10 hónapi fizetésnek megfelelő végkielégítés jár majd.

SME/SZL, Felvidék.ma
Kép: TASR{iarelatednews articleid=”58306″}