Az elmúlt évben Szlovákia két repülőterén, Pozsonyban és Kassán is növekedett az utasforgalom.

„2015-ben összesen mintegy 410 000 utast fogadtak a kassai repülőtéren, ez 15 százalékos növekedést jelent” – jelezte a TASR hírügynökségnek Juraj Tóth, a kassai repülőtér szóvivője. Mint kifejtette, a legtöbb utas a Wizz Air londoni járatain fordult meg, összesen 114 758 fő utazott az angol fővárosba.

A kassai reptér 8426 légi járműforgalmat bonyolított le, ez 14 százalékos emelkedést jelent 2014-hez viszonyítva. Ehhez hozzájárul az is, hogy négy új járattal bővítették a kassai reptérről elérhető célállomások számát (Kijev, Milánó – Bergamo, Doncaster Sheffeld és Bristol). A Wizz Air első szlovákiai bázisát építette ki a kelet-szlovákiai metropolisban.

„Márciusban tovább bővítjük a járataink számát. A lengyel LOT légitársaság megjelenésének köszönhetően, heti hat alkalommal Varsóba és egyéb nagyvárosokba is repülnek repülőik. A lengyel fővárosba március 30-án indul az első járat.

A pozsonyi repülőtér is növelte forgalmát. Novemberben az előző év novemberéhez képest 26,4 százalékkal növekedett a forgalom. Mindamellett a 2015-ös évben az éves fogalom elérte a 1,6 millió főt – jelentette a TASR hírügynökségnek a reptér szóvivője.

PP, Felvidék.ma