A politikai kampányok sokszor nem a választópolgár meggyőzését, hanem az elbizonytalanítását célozzák. Persze ezt is lehet ügyesen, elegánsan csinálni, ha képes rá az ember, és lehet leplezetlen arroganciával, ha csak arra futja az illető eszköztárából. Bastrnák Tibor, a Most-Híd képviselője egy minapi rövid cikkében az utóbbi eset iskolapéldájává vált.

A komáromi polgármesterként már megbukott politikus ezúttal az elveszett szavazatokról elmélkedett kicsit. A demokrácia, azaz a népakarat lényegét sajnos nem sikerült megértenie, és magabiztosan kijelentette, hogy minden 5% köré vagy a bejutási küszöb alá mért pártra leadott szavazat elveszett szavazatnak számít. Ön egyetért ezzel? Zárjuk ki a feltételezéseket, és előbb nézzük a szikár tényeket!

A 2012-es parlamenti választáson az MKP 4,28%-al nem került be a törvényhozásba, a 2013-as megyei választásokon viszont kétharmaddal több mandátumot szerzett, mint a vegyes. 2013 óta 39 MKP-s képviselő és 3 megyei alelnök dolgozik, míg a Most-Hídnak csak 16 és 1 az arány. Ráadásul a 16-ból 6 szlovák, 2 pedig még csak nem is dél-szlovákiai megyében van. De azt is el kell mondani, hogy Nagyszombat megyében Berényi József maga mögé utasította a Most-hidas Nagy Józsefet.

2014-ben pedig jöttek az európai parlamenti választások, amin ugyancsak messzemenően jobban szerepelt az MKP, 6,53%-ot szerzett, míg a Most-Híd 5,83%-ot. Bár jobban szerepeltek Csákyék mégis ők bánkódhattak, hiszen alig 7000 karika hiányzott csak a két mandátumhoz, míg ha Nagy Józsefék ennyivel kevesebbet kaptak volna, elúszott volna az az egy mandátumuk is, amit szereztek. Az önkormányzati választások ismét sikert hoztak az MKP-nak, hiszen 1151 képviselőjét választották meg Bastrnák pártjának 829 képviselőjével szemben. És nem feledkezhetünk meg a 2014-es elnökválasztásról sem, ahol Bárdos Gyula, az MKP jelöltje a szavazatok 5,11%-át, míg a Most-Híd és több jobboldali szlovák párt jelöltje, Pavol Hrušovský csupán 3,33%-át szerezte meg.

A Tisztelt Olvasó bátran gondolja végig azokat a Most-Híd által az elmúlt négy évben kivívott intézkedéseket, amelyek javították a magyarság anyagi helyzetét, társadalmi megbecsülését, közérzetét! Ha hirtelen egy ilyen sem jut eszébe, nem baj, mert később sem fog. Ezek szerint a legutóbbi választáson a Most-Hídra leadott szavazatokat is tekinthetjük elveszett szavazatoknak? A felvidéki magyarok szempontjából könnyen lehet.

A párt számára viszont biztos nagy veszteség lenne, ha nem tudta volna parlamenti közegben egyengetni a leendő koalícióját Ficóval. Bastrnákék nem voltak kormányon, de ha csak fele olyan őszinte és elhivatott emberekből állna a frakciójuk, mint az MKP jelöltlistája, akkor 13 ellenzéki képviselővel is sokkal többet érhettek volna el. Mi bebizonyítottuk, hogy az MKP a parlamenten kívül is a felvidéki magyarokért dolgozik, és képes a megújulásra.
Ezt az emberek is érzik, hiszen több közvéleménykutató cég a parlamentbe mérte a pártot. Bátran kijelenthetjük, hogy a Magyar Közösség Pártjának minden esélye megvan arra, hogy visszatérjen a törvényhozásba, komoly tényezővé váljon, és ismét legyen magyar képviselet a parlamentben!

Pócsik József, Felvidék.ma