Mielőtt a “saulpárti” vagy épp a “saulellenes” online liga és inkvizíció a hátamba állítaná a bökőt, bevallom: eddig még nem volt szerencsém megtekinteni a Saul fia c., nemrégiben Golden Globe-díjjal elismert magyar filmet. S bár már eddig is messze többet hallottam-olvastam róla, mint az általam megtekintett összes moziról együttvéve, e rövidke írással nem ezt a végtelenbe nyúló sort szeretném szaporítani.

Hanem arra a különleges pozsonyi bemutatóra hívnám fel a figyelmet, amire jövő héten, január 27-én kerül sor. A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából ugyanis a pozsonyi Lumiére moziban beszélgetéssel egybekötött filmbemutatón hozzák el a felvidéki közönségnek a Saul fiát. Az érdeklődők kérdezhetnek is a film alkotóitól, akik online kapcsolásban válaszolnak majd.

A látszólag szépen terített asztal sarkán azonban máris ott barnállik-bűzlik valami. Illetve valaki. A vetítés előtt ugyanis nem más fogja felkavarni a közönség jó érzésű tagjainak gyomrát, mint az Európai Parlament elnöke, Martin “Kerítésszaggató” Schulz. Igen, ez a félművelt, gyengeelméjű, magyargyűlölő bogár fog szónokolni az Oscarra jelölt magyar film pozsonyi bemutatóján. Véletlenek márpedig nincsenek.

Jó szórakozást, kedves esetleges felvidéki magyar érdeklődők!

Szűcs Dániel, Felvidék.ma