155 regisztrált politikai pártot tart számon a belügyminisztérium (BM), ám ebből csupán 68 folytat tényleges tevékenységet, 87 pedig felszámolás alatt áll. A lista tovább bővülhet, mert bár ebben az évben még nem jegyeztek be egyetlen mozgalmat sem, próbálkozók, kalandorok azért akadnak.

Michaela Paulenová a BM sajtóosztályának munkatársa közlése szerint 1990 óta 95 politikai párt és mozgalom szűnt meg Szlovákiában. A legtöbb az önálló Szlovákia létrejöttének évében, 1993-ban – ekkor 42 pártirodára került lakat.

Így járt évekkel később minden idők legmulatságosabb szlovákiai pártja, az egyszemélyes (Pali Vass vezette) Paliho Kapurková – Veselá politická strana elnevezésű tömörülés is, amely 2013-mas megszűnése óta már nem szerepel a belügyminisztérium listáján. A viccpárt életében a 2010-es esztendő jelentette a csúcsot, a választásokon csaknem 15 ezer szavazatot szereztek. Választási programjukban többek között szerepelt, hogy a jövőben Szlovákia kormánya Szlovákia cselédjei megnevezés alatt fusson, valamint az is, hogy a választások alkalmával az emberek ne csak pártokra, hanem pártok ellen is szavazhassanak.

A megszűnt, feledésbe merülő pártok helyett azonban az elmúlt bő két évtizedben születtek újak is – a legfiatalabbak közé tartozik a tavaly bejegyzett Šanca és a SKOK – Slovenská obcianská koalícia. Előbbi elsősorban szakemberek közösségeként hirdeti magát, s csak másodsorban politikai pártként. Utóbbit pedig a koárbban SaS-ban politizáló Juraj Miškov, Szlovákia korábbi gazdaságügyi minisztere alapította. Közéjük tartozhatna az Eduard Chmelár aktivista által létrehozott SEN is, ám a párt regisztrációját a BM tavaly elutasította.

Szlovákiában mindössze tízezer aláírás szükséges egy párt regisztrációjához – ezzel próbálkoznak jelen pillanatban is olyan pártok és mozgalmak, mint az „ÁNO ženám a ÚŽAS”, a „ZMENA”, a „Rozvoj a suverenita Slovenska”, az „OSOH” vagy éppen „XY”. Mert a 155 az nem elég.

lm, Felvidék.ma