Köteles László az MKP országos elnökségének tagja, a Csemadok országos alelnöke, volt parlamenti képviselő. Jelenleg önkormányzati és megyei képviselő. Több éves közéleti tevékenysége alatt számos kiemelkedő rendezvény szervezője, aki elengedhetetlennek tartja közösségünk érdekeinek képviseletét. Az év utolsó napjaiban vele beszélgettünk:

– Hogyan értékeli az elmúlt esztendőt?
Mint önkormányzati képviselő elsősorban a mindnyájunkat közvetlenül érintő közéletet, az új önkormányzataink működésének első évét értékelném. A polgárokat, lakosokat közvetlenül érintő döntésekben sajnos gyakran megjelentek a szülőföldünkön is egyre inkább jelentkező pártoskodások, egyéni vagy szűk csoportérdekeket szolgáló döntések. Így őszinte tisztelet illeti azokat, akik át tudták lépni saját maguk, avagy pártjuk árnyékát, s közösségünk érdekeit képviselik. Szerintem ez a legpontosabb mérce, hogy a kapott bizalmat mennyire tudtuk megszolgálni.

Az idei évben az országos közvéleményt egyértelműen a menekültválság foglalkoztatta. Míg Magyarország, melyet mindig is figyelemmel követünk, szó szerint frontország lett ebben a kérdésben, addig Szlovákia csak részben volt érintett. Ebben a kérdésben a jelenlegi szlovák kormány érzéketlenségét bizonyította, amikor a helyiek népszavazáson is kifejezett akarata ellenére is Bősön kívánta elhelyezni a migránsokat.

– Melyik volt a 2015-ös év legemlékezetesebb napja, rendezvénye vagy eseménye az Ön számára?
Természetesen a szívemhez legközelebb álló eseményt említeném, a több száz embert mozgósító hagyományos, egyben legrégebbi honismereti és ifjúsági rendezvényünket, a Honismereti Kerékpártúrát. Ezt idén a cseh határtól, a magyar közvélemény számára ismeretlen, viszont csodálatos Szakolcától indítottuk és a Morva és Duna folyók mentét jártuk be. A kerékpárosok közösségével megismerhettük a csodálatos erdőháti és Duna menti tájakat, valamint az itt élő embereket. Rendezvényünk ideje alatt sikerült egyben minden statisztikát megcáfolni, ugyanis az elmúlt évtizedek legszárazabb nyarának augusztusában egy hét alatt több mint ötször áztunk bőrig. S amikor a bősi önkiszolgáló élelmiszerboltban egyszerre háromszáz kiflit akartunk vásárolni, az eladók óvatosan megkérdezték „maguk is migránsok?”.

– Mit kíván a 2016-os esztendőre?
Légyen továbbra is mértékadó a régi magyar újévi kívánságunk:„Bort, búzát, békességet!”. S nekem az a mindnyájunk jelenét és jövőjét meghatározó kívánságom, hogy a parlamenti választások után legyen méltó képviselete a felvidéki magyarságnak, melyet az elmúlt fél évtizedben sajnos hiányoltunk! Legyen célunk, hogy egyéni, vagy szűk csoportérdekeinket félretéve, a jövőbeli hatékony közös munkával az elkövetkező megmérettetéseken visszanyerjük a választók bizalmát és érdek-érvényesítéseinkben sikeresek legyünk!

Köteles László a Magyar Közösség Pártja 21-es sorszámú listáján a 7. helyről indul a 2016-os parlamenti választásokon.

BB, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58433,58418,58410″}