59069

Decemberben jelent meg a Szlovák Pénzügyminisztérium honlapján a községeket érintő kormányzati támogatásokról szóló kimutatás (Zoznam dotácií poskytnutých podľa § 2 Výnosu MF SR č. 26825/2005-441 – Individuálne potreby obcí). Természetesen ezúttal sem értek bennünket meglepetések. A közpénzek pénzügyminisztériumi elosztása ismét pártállás szerint történt. A legtöbb támogatást a Smer, illetve a Smer-rel koalícióban regnáló polgármesterek által vezetett községek kapták. Az előző „osztogatások” gyakorlatával szemben mindössze egy apró változás történt: a választások közeledtével még durvábbak az arányok Ficóék és elvbarátaik javára.

Az összességében elosztott 4 828 000 euróból a Smer-es települések 2 563 440 eurót kaptak, ez az összes támogatásnak az 53,1%-a, míg a Smer-rel koalícióban vezetett községek összesen 523 457 eurót nyertek. Ez az egész kalapból 10,84%-ot jelent. Nem nehéz kiszámítani, hogy a Smer-eseknek és csatlósainak az összes támogatásnak a 63 százalékát sikerült megszerezniük. Még érdekesebb az arány a sikeresség vonatkozásában. A Smer vezette települések 60,24%-ban voltak sikeresek, míg elvbarátaik 47,02%-ban. Az ember azt képzelhetné, hogy ezeknek a községeknek a vezetői, illetve projektírói a zsenialitás határát súrolják, ennél azonban egyszerűbb konklúzió, hogy a támogatások osztogatása ismét csak haveri alapon történt.

Érdekes adat, hogy a nem pártszínű, független polgármesterek által vezetett községek által benyújtott 687 pályázatból mindössze 118 volt sikeres, 569-et nem méltattak támogatásra. Jelzésértékű, hogy az MKP-s vezetésű falvak 57 projektjéből mindössze 7 volt sikeres, 50 kérvényüket elutasították.
Hasonlóan jártak a Most-Híd polgármesterei, akiknek 47 pályázatából szintén 7-et támogattak. Ez azt tükrözi, hogy a „hídépítés” igyekezetének filozófiáját Ficoék nemigen méltányolják, azt magasan felülmúlja a magyarfóbia. A dél-szlovákiai települések tehát ismét mostohagyerekek voltak, és szokás szerint a sor végén kullognak. Hab a tortán, hogy ennél lejjebb már csak a Szlovák Nemzeti Párt végzett, amelynek mind a 24 pályázatát elkaszálták. Eszerint a Smer egykori koalíciós partnere – legalábbis önkormányzati szinten – kiesett Ficóék kegyeiből. Nem meglepő viszont, hogy az SNS-Smer koalíció jobban járt: 27,27%-os sikerességével egész jól szerepelt.

A támogatások járási szintű eloszlása is azt bizonyítja, hogy a leszakadt régiók segítésének szándéka a Fico-kormány részéről pusztán blöff. Míg a munkanélküliségi mutatókban országosan listavezető Rimaszombati járásba 77 700, vagy a szintén mostoha sorsú Rozsnyói járásba 27 400 eurós támogatás jutott, addig az autógyárával „dübörgő” Zsolnai járásba 161 900 euró, vagy a Nyitrai járásba 330 000 euró támogatás került. A járási adatok természetesen nem tükrözik a nemzetiségi összetételt, de nem nehéz kitalálni, hány kisebbséghez tartozó lakos él például a Varannói (236 950 euró), Eperjesi (204 800), a Homonnai (261 800) vagy a Nagymihályi (270 850) járásban.

A támogatást nyert 653 község listáját böngészve az ember szinte úgy érzi magát, mint egy gyöngyhalász, aki felrikkant örömében, ha gyöngyöt (esetünkben magyar települést) talál a kagylóban. Aztán el is kedvetlenedik, amikor a pályázatot nyert magyarok lakta település neve mellett megpillantja a polgármester Smer-es hovatartozását. Ez is egy módja az elvtelen hűség és az önfeladás megjutalmazásának.

A Magyar Közösség Pártja sorozatosan szóvá teszi, hogy egy-egy település fejlesztését, támogatását az államnak és a kormányzatnak politikamentesen és igazságosan kell(ene) kezelnie. A regionális politika szempontjából elfogadhatatlan, hogy a kormánypárt pénzügyminisztériuma a polgárok és az egyes régiók, települések valós igényeit semmibe vevő módon ossza el a támogatásokat. Az állami költségvetésbe befolyó pénzek valamennyiünk adóiból befizetett közpénzek, ezért tisztességtelen, hogy pártpolitikai célokra használja fel a kormányzat. Ráadásul a közelgő választások előtt. De számtalanszor tapasztalhattuk, hogy Ficóéknak semmi sem drága, ha a hatalom megszerzéséről vagy megtartásáról van szó.

A fenti adatokból egyértelműen kiderül, hogy a Fico-kormány pénzügyminisztériuma a támogatásokat párthovatartozás és nem utolsó sorban nemzetiségi hovatartozás alapján osztotta le. Ez a kormányzat szégyene, amely diszkriminatív módon kezeli a közpénzeket és az ország polgárait.

Őry Péter, Felvidék.ma
A szerző az MKP alelnöke

Infografikák:
https://infogr.am/ujabb_kormanymutyi