Amennyiben az SDKÚ nem jut be a parlamentbe, lemond a jelenlegi vezetés – fogalmazott Pavol Frešo pártelnök a TASR hírügynökségnek.

„Felelősséggel tartozom a párt iránt. Remélem, hogy az értelmes munkánk eredményes lesz,  s ezt a választók is értékelni fogják. Minden igyekezetünket a pártunk értékeinek felmutatására kell fordítanunk, melyek az elmúlt négy évben változatlanok maradtak. A szabadság, demokrácia, piacgazdaság és erős európai kötődés, ezek a legfőbb értékeink” – magyarázta a pártelnök.

Hozzátette: „Március 5-e után országos kongresszust szervezünk, melyen a teljes vezetést leváltjuk, beleértve a párelnököt is. Mindezt a parlamenti választások eredményétől függetlenül tervezzük végrehajtani. Természetesen, ha rossz eredményt érünk el, új vezetésnek kell jönnie.”

Frešo kifejtette, a választások után egy Fico nélküli kormánykoalícióban gondolkodnak. Mint mondta: „Egy kormány, melynek élén Robert Fico áll, soha nem fogja visszahozni az egységes adót, a második nyugdíjpillér kilencszázalékos változatát, és nem könnyíti meg vállalkozók  és főleg a kisvállalkozók megélhetését, valamint nem csökkenti a bürokráciát.” A koalícióval kapcsolatban megemlítette, a Smer és a jobboldali párt közös kormányzása értelmetlen.

A pártelnök ezzel szemben a jobboldali kormány megalakítását előnyösebbnek tartja. Szlovákia számára több pártból álló Fico-ellenes koalíciós kormány lenne a legmegfelelőbb,  véli Frešo.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”57937,56933″}