A Reviczky Házban február 11-én került sor a budapesti Rokka Társulat Így szerettük Őket! című előadására a Csemadok Lévai Alapszervezete szervezésében.

A téma ismert költőink szerelmi viszonyaiba, kapcsolataiba enged betekintést a szerető, feleség szemszögéből – Fedák Sári Molnár Ferenchez, Szendrey Júlia Petőfihez, Eric Johnson Faludy Györgyhöz, Várady Regina Krúdyhoz, Csibe, vagyis Littkey Erzsébet Móriczhoz, Harmos Ilona Kosztolányihoz, Szemere Pál Kölcseyhez, Korzáti Erzsébet Szabó Lörinchez fűződő viszonyáról beszél. Alapul Nyári Krisztián nagy sikerű könyve az Így szerettek őket szolgált. A nyolc szereplő félkörben ült a közönséggel szemben, ami kissé szokatlan volt a lévai nézőközönségnek.

A három részre felosztott előadás első részében az ismerkedés izgalmas pillanatait kísérhették figyelemmel.

A másodikban a párkapcsolatok mindennapjaiba tekinthettek be a résztvevők. A harmadik szakaszban a szakítás és elválás eseményeit és az azt követő nehéz időket mesélték el a szereplők. A színészek a szövegeket saját maguk írták más forrásokat is felhasználva. „…az élettörténetekből és töredékekből improvizált szöveget pedig, olyan keresetlenséggel adják elő ezek a fiatalok, mintha megérinthetők lennének általuk a rég halott múzsák” (Drubina Orsolya). Az előadás nagy sikert aratott a lévai közönség köreiben. Az előadás után kötetlen beszélgetés következett, melyen szó esett a darab születéséről, a szerepek kiválasztásról, valamint a nézők is elmondhatták véleményüket.

Török Gabriella, Felvidék.ma
Képek: Kertész Csilla{iarelatednews articleid=”59335,59048,58736,58345,58185,58159,58158,57831″}
KözönségKeserű ImreÚjváry LászlóAz előadók tablója