Amennyiben a választások után jobboldali kormány alakul Richard Sulík el tudja képzelni miniszterelnökként Rdoslav Procházkát, a #Sieť első emberét.

„Személy szerint azon vagyok, hogy a jobboldali kormánykoalíció esetén a legerősebb párt nevezze ki a kormányfőt. Amennyiben a #Sieť lesz a legerősebb, probléma nélkül támogatom Procházkát. A miniszterelnöki posztot a legerősebb párt kapja meg” – magyarázta Sulík a TA3 A politikában című műsorában. Mint a műsorban elhangzott, a jobbközép pártoknak a kampány során mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy ez a lehetőség megvalósuljon. Mindehhez szükséges a Smerrel való együttműködés kizárása is – emelte ki a SaS vezetője.

„Nem láttam még egyetlen közvélemény-kutatást sem, amely három- négyfős jobboldali kormánykoalíció lehetőségéről szólna. Csupán egy feltételezett lehetőségről beszélhetünk” – jelezte Sulík kijelentéséhez kapcsolódva Daniel Krajcer, a SKOK képviselőjelöltje. Hozzátette, vannak olyan pártok, melyek nem zárkóznak el a Smerrel való együttműködéstől. Mint kifejtette: „ Egyértelműen tárgyalni fogunk a választások győztesével, mivel meg akarjuk valósítani a programunkat.”

Sulík megjegyezte: „Amennyiben nem lesz lehetőség a jobboldali kormány létrehozására, akkor várható, hogy a Smer koalícióba rohannak egyes pártok.”

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”58532,58430,56908,59073,59056,56372,56051″}