Budapesten tárgyal ma, március 4-én Orbán Viktorral Horst Seehofer bajor miniszterelnök. A “független” német sajtó már napokkal ezelőtt aggódott e találkozó miatt, ahogy Berlin sem nézi jó szemekkel a bajor miniszterelnök budapesti látogatását – hiszen Seehofer személyében Angela Merkel öngyilkos migránspolitikájának egyik legkeményebb német ellenzőjéről van szó. Az újabb mesterséges hisztériarohamokat csillapítandó, Seehofer egyik párttársa, a CSU-s Mafred Weber EP-képviselő (és a Néppárt frakcióvezetője) a látogatás előtt Orbán Viktort és Robert Ficót leckéztette a német sajtóban.

Weber szerint nemhogy semmiféle aggodalomra nem ad okot a bajor miniszterelnök budapesti látogatása – ez teljesen szokásos és normális dolognak számít – hanem éppen azt üzeni Orbán Viktornak, hogy nem kapaszkodhat a saját álláspontjába a végsőkig, hanem engednie kell és részt kell vennie az európai “kompromisszumban”. A német politikus egyúttal Robert Ficónak is üzent, amikor kijelentette: Orbán Viktornak is és Ficónak is meg kellene haladnia saját magukat, hogy azt mondják “segíteni kell a bajba került embereknek”. Szerinte az ostrom alatt lévő szíriai Aleppóból menekülő embereket előre meghatározott kontingensekben kéne befogadnia az egyes uniós tagállamoknak. Vagyis Magyarországnak (és Szlovákiának) is “részt kell vennie a tehermegosztásban, és nem lehet, hogy erődöt építünk Európából”.

mti nyomán szd, Felvidék.ma