Robert Fico és Lucia Žitňanská (Kép: SITA)

Állami ellenőrzést, valamint a bíróságok hatékonyabb működéséhez és a bírósági eljárások felgyorsításához vezető határozott intézkedéseket várnak a jelenlegi kormánytól, és az új igazságügy-miniszter Lucia Žitňanská is erre törekszik.

A miniszter asszony a beiktatatása utáni sajtótájékoztatón kijelentette, partnereinek a lehető legpontosabb képet szeretné adni arról, mit akar a tárcája élén tenni, hogy semmiféle félreértésekre ne kerülhessen sor. „Maximálisan nyílt és transzparens minisztériumot akarok” – mondta Žitňanská.

A miniszter asszony azt is jelezte, hogy minél hamarabb szeretne megismerkedni tárcája gazdasági osztályával is. Elemzést szeretne a bíróságokról és azok teljesítményéről, illetve a szabályok betartásáról és az egyes ügyek elosztásáról. „Annak alapján, ahogyan a rendszer működik, tudok csak döntéseket hozni,  biztosan lesznek szervezési-irányítási intézkedések az egész tárca területén“ – jelezte a miniszter.

Hatékonyabb postafiókcégek elleni törvény kell

A korrupció csökkentése érdekében az új tárcavezető hatékony postafiókcégek elleni törvényt szeretne elfogadtatni, amely valamennyi állami forrásra vonatkozna. Módosítani szeretné továbbá az etikátlan előnyök nyújtásának és elfogadásának tilalmát, és feltételeket kíván teremteni az állami forrásokat kezelő személyek személyes anyagi felelősségvállalásának bevezetéséhez is.

Žitňanská tökéletesítené és bővítené az állami szerződések kötelező nyilvánossá tételének rendszerét. A jobb és gyorsabb jogérvényesítés érdekében növelné a bíróságok állami ellenőrzését, a bírók kiválasztásától kezdődően az értékelésükön át egészen a fegyelmi eljárásokig.

Žitňanská elmondta, maximális erőt fejt majd ki az Alkotmánybíróság felállításáról szóló alkotmánytörvény keresztülvitele érdekében is. Mivel tárcája jogkörébe tartozik az emberi jogok területe, annak is nagy figyelmet kíván szentelni. „Nyilvánvalóvá kell tenni egész Szlovákia területén, hogy az emberi jogokat mai formájukban még a második világháború után garantálták, válaszul arra, hogy bizonyos dolgok ne ismétlődhessenek meg. Azt látjuk azonban, hogy a társadalomban ezt sokan nem tudatosítják” – fűzte hozzá a miniszter asszony.

(SITA)