Még ma is emlékszem a lányok magakellető sikongatásaira, amikor a legények karon ragadták, és kivonszolták őket az udvarra.


A legények vödrökkel felszerelkezve álltak készenlétben, hogy a lányokra zúdítsák a friss vizet, természetesen csakis azért, hogy a következő évben se hervadjanak el, és viruljon a szépségük. Ilyenkor mindig két markos legény fogta meg a lányt, hogy ne tudjon csalni, amíg a többiek „elvégzik a szertartást”. Az egész ugyanis csak akkor volt hatásos, ha a lányok szemből kapták a vizet.
Akadtak vérmesebb asszonyságok, akik a saját testükkel védték a lányukat. Ilyenkor az lett a huzakodás vége, hogy mind a ketten kaptak az áldásból, és maguk is vizesek lettek. Alapos a gyanú, hogy mindezt csupán azért csinálták az anyák, hogy őket is megöntözze valaki, az ő hervadozó szépségüknek ugyanis nagyobb szüksége volt erre, mint a lányaikénak.
A legények már hajnaltól csapatostul járták a falut. Nagy megtiszteltetést jelentett a kisebb fiúk számára, ha befogadta őket egy kompánia, s a nagyokkal együtt róhatták az utcákat. Ez ugyanis azt jelentette, hogy már a legények közé számítottak, és a felnőtt férfiak is egyenrangúként kezelték őket, többé már nem gyerekként bántak velük. Ennek az egyik jeleként pedig amikor vendégül látták a locsolkodókat, már a házigazda sem limonádéval kínálgatta őket, hanem alkoholos italokkal.Ezért aztán sok 12 éves gyerek épp húsvéthétfőn esett át a „tűzkeresztségen”, azaz ilyenkor volt életében először részeg.
Ezért hát olyan malőrök is előfordulhattak, mikor a kompánia már a sokadik házhoz tért be, hogy az illuminált legények, akikben dolgozott az elfogyasztott sör, bor, pálinka, a vízzel teli vödör helyett a hízónak odakészített moslékot zúdították a háziak szeme fényére. El lehet képzelni, hogy az eset után mindenki egy szempillantás alatt kijózanodott, és a vendéglátás is elmaradt.

Én mindenesetre kívánok férfi olvasóimnak hasonló kellemetlenségektől mentes húsvéthétfői locsolkodást, a hölgyeknek pedig azt, hogy szépségük még sokáig virágozzék teljes pompájában!

(kép: illusztráció, vaol.hu)