(Frissítve) Álüzenetekkel akarják lejáratni az MKP-t a kampány finisében: szerdán, március 2-án ismeretlenek a párt nevében több tucatnyi sms-t küldtek a választóknak. Volt, hogy egy mobilszámra nyolc-tízet is.  Az MKP kampányfőnöke szerint visszaélést történt, ezért a párt rendőrségi feljelentést tett az ügyben.

„Az álüzeneteket este hét órakor észleltük. Akkor lett gyanús a dolog, amikor egy ismeretlen telefonszámról én magam is kaptam több ilyen üzenetet – közölte a Felvidék.mával Forró Krisztián, az MKP kampányfőnöke, aki hangsúlyozta, az sms-ek tartalma megegyezik azzal, amit az MKP küldött a napokban a választóinak, ám a telefonszám ismeretlen volt számukra.

„Úgy tudjuk, az álüzeneteket Nagymegyerről, egy S. T. monogramú személyhez tartozó mobilszámról küldték. Az illetőt nem ismerjük, az MKP-hoz nem köthető. Kérdés az is, hogy valóban ez az ember áll-e az egész ügy mögött, vagy csak az ő nevéhez tartozó telefonszámmal éltek vissza” – tette hozzá Forró.

Az MKP sajtóosztálya arról tájékoztatta portálunkat, hogy a párt nevével való visszaélés miatt Bíró László pártigazgató még az este rendőrségi feljelentést tett az ügyben. A feljelentés oka, hogy az MKP úgy látja, valakik a választási moratórium előtt és alatt próbálják lejáratni a pártot, tömeges üzenetekkel zaklatva a választópolgárokat. Ez rossz fényt vethet az MKP-ra, és veszélyezteti a jó eredmény elérését.

“Az sms-üzenetek a 0910 500 584-es számról tömegével érkeztek az adott mobiltelefonokra, előfordult, hogy valaki akár 8-10 alkalommal is megkapta az üzenetet. A rendőrség megkezdte a nyomozást, információink szerint a hatóságnak sikerült beazonosítania a lehetséges elkövetőt” – tudatta a Felvidék.mával az MKP sajtóosztálya.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
59798x159798x2

lm, Felvidék.ma