59996

Könnyen lehet, hogy Magyarországon folytatódhat Zsák Malina Hedvig bírósági ügye.

Az érintett ezt saját maga kérvényezte a Nyitrai Kerületi Bíróságnál – közölte a bíróság szóvivője, Mário Pivarči. Hozzátette, ez még február 18-án volt, azóta a kérvényt továbbították az igazságügyi minisztériumnak, ám az egyelőre nem határozott.

„A Nyitrai Kerületi Bíróság a vádlott és védői kérvénye alapján, a szükséges műveletek elvégzését és a szükséges iratok bebiztosítását követően továbbította a büntetőeljárás Magyarországra való áthelyezéséről szóló indítványt Tomáš Borec igazságügyi miniszternek” – idézte Pivarčit a TASR hírügynökség.

A Zsák Malina Hedvig elleni bírósági eljárás már 2006-tól húzódik. Az akkor még csak egyetemista diáklányt Nyitrán két férfi megverte, mert magyarul beszélt az utcán. A rendőrség még annak az évnek a szeptemberében úgy zárta le az ügyet, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy azt a sértett állította. Ez azt is jelentette, hogy hamis tanúzás és hamis eskütétel vádjában Hedvig ellen indult eljárás. A Legfőbb Ügyészség 2014 áprilisában emelt vádat ellene, ő pedig családjával Magyarországra költözött.

Az ügy Magyarországra való áthelyezésével abban reménykednek, hogy az ottani hatóságok politika mentesen végre le tudják zárni a 10 éve zajló kálváriát.

A tasr nyomán tsák, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58770,55782,55141,52064,51608,51575,50880,50381,49670″}