59846

A deportálások harmadik hulláma Kassa, illetve a Kassán túli területeket érintette. Míg a tömeges elhurcolás Szlovákia területén a Rozsnyótól nem messze található, a történelmi Gömört és Tornát elválasztó Szoroskőig terjedt ki, addig a nyugatabbra elterülő Gömör-Kishont területén csak Abafala, Nagybalog és Királyi községekből történt tömeges deportálás. A német polgári lakosság és a magyar férfiak deportálása 1945 februárjában, tehát a frontharcok után közel egy hónappal később kezdődtek meg. A magyar falvakban dobszóval hirdették ki, hogy minden férfi 18-tól és 45 éves korig köteles jelentkezni háromnapos munkára. A nem jelentkezőket és szökevényeket a családjuk internálásával fenyegették. Ekkor már nem közvetlenül a falvakban történt az emberek őrizetbe vétele, hanem kijelölt településeken volt a gyülekező, ahová a felszólítás után még kíséret nélkül (esetleg a falubeli komiszárok kíséretével) mentek a férfiak. A gyűjtőhelyen való hiánytalan megjelenésért is a komisszárok vállalták a felelősséget. Ezekről, a gyűjtőhelyekről még lehetségesek voltak a szökések. Sőt még az is előfordult, hogy a családjukat fenyegető repressziók miatt egyes megszökött egyének még vissza is tértek. *7(KÖTELES PÉTER, 1926-1985, Tornaújfalu, a hazaszökött 18 éves fiút az anyja azzal küldte vissza, hogy ha nem jelentkezik ismét, akkor az apját vinnék el helyette)

A deportálást szervező NKVD-s tisztek nem bíztak az ellenséges környezetben, sem az elenyésző számú kommunista érzelmű helyi egyénekben. Viszont gyakran komisszárként őket bízták meg a településeken tartózkodó civil férfilakosság ún. „háromnapos munkára való” összpontosításának a megszervezésével. Önálló döntéshozásuk nem lévén csak a kapott parancsok végrehajtásánál segédkezhettek. Gyakran fenyegetések súlya alatt /ami nem zárja ki, hogy egyes esetekben a bosszúszomjuknak megfelelően/ tevékenykedtek. A komisszárok szerepe is magyarázhatja a gyakori, akár szomszédos településekről deportáltak száma közötti nagy aránytalanságokat. Az érintettek emlékezete szerint, néhány falu kivételével szinte semmilyen erőfeszítést sem tettek a rájuk bízott lakosság megmentése érdekében. Az ung-vidéki Deregnyő illetve a tornai Szádelő esetében a falu elöljárójának, a saját szabadságát kockáztatva sikerült megvesztegetni, vagy meggyőzni az illetékes szovjet tisztet az elhurcolások leállításáról. A deportálások elkerülése, valószínűleg annak is volt köszönhető, hogy ekkorra a magyar falvak férfi lakosságának elhurcolását már mindenütt végrehajtották, sőt egyes komiszárok szolgalelkűséggel végrehajtott eseteiben túl is teljesítették.

A „málenkij robot” Felvidéken, tehát a Szlovákia jelenlegi területén időben és térben két szakaszra osztható. Az első szakaszban a zempléni és ungi területről, tehát a Kárpátalja és Szlovákia határ menti területeiről csak néhány nap alatt tisztogatási és megfélemlítési célokból minden válogatás nélkül deportálták a magyar hadköteles férfiakat. A deportáltakat, minden vizsgálat és ellenőrzés, tranzittáborbeli fogva tartás nélkül hurcolták el a donbaszi munkatáborokig. A magyar férfiak tömeges deportálásának második szakasza már a kassai területet is felölelte. A deportálások módszereiben az elsőhöz hasonlóan könyörtelenek és kíméletlenek voltak. Az elhurcolás folyamata, mivel a súlyos betegeket egyes esetekben már hazaengedték, a tranzitlágerekben a várakozások gyakoribbak és hosszabb ideig tartottak, ezért arányokban kevesebb áldozatot követeltek.

A deportáltaknak a szolyvai, turkai és a szambori gyűjtőtáborban nyílt először lehetőségük a menekülésre. Mint volt csehszlovák állampolgárok jelentkezhettek harcolni az I. Csehszlovák Hadtestbe. A szovjet és cseh szervek igyekeztek kiszűrni a jelentkezők közül a magyarokat és németeket. Csak szláv (ruszin, ukrán, szlovák, cseh) és zsidó nemzetiségű jelentkezőket fogadtak el. Ráadásul a felvétel csehül vagy szlovákul zajlott. Előfordult, hogy a szlovák nyelvet bírókat a „Miatyánk” imádság szlovák nyelven való elmondatásával is ellenőrizték. Így a szláv nyelveket nem bíró magyarok közül, az ilyen úton megmenekültek száma elenyésző volt. Csupán a szlovák nyelvet jól bírók közül menekültek meg néhányan a munkatáborokba való továbbszállítás elől.

A korabeli iratok alapján a legtöbb magyar deportált a Királyhelmec, Nagykapos, Szepsi és Kassa járásokból származott, addig a németek meghatározó részét a Szepsi, Késmárk, Igló, Poprád és Eperjes járásokból deportálták. /a közép és nyugati szlovákiai német lakosságot a német hadsereg elmenekítette nyugatra Szovjet hadsereg várható bosszúja elől/

Az eltávozó NKVD egységek tevékenysége után, az illetékes szervek körülbelül még 1945 áprilisáig folytatták a bujkáló katonaköteles magyar férfiak utáni hajtóvadászatot, akiket Nagykaposon és Királyhelmecen illetve Rimaszombatban, Lőcsén, Pozsonyban gyűjtöttek össze. Az így elfogott, begyűjtött, gyakran csak rosszindulatból feljelentett személyek esetében, a szovjet hatóságok már igyekeztek megteremteni a jövendőbeli deportálásuk jogi indoklását. Hosszú kihallgatásokkal, verésekkel igyekeztek foglyaikat beismerő vallomásra kényszeríteni. Az így szerzett beismerések alapján már a háborús bűnösökre vonatkozó szovjet törvények alapján ítélték el őket.*3(visszaemlékezés részlet..kihallgatni kezdtek, és győzködni, fizikai erőszakkal hogy mi nem szöktünk meg, hanem diverzáns és kém célokkal küldtek, amit mi nem ismertünk be mert nem volt igaz és akkor megvertek és kényszerítettek,.. kihallgattak és természetesen vertek, ha nem úgy beszéltünk, ahogy akarták. Harmadik nap gyalog a losonci járási börtönbe vittek és minden folytatódott tovább. Március 19-én orosz katonai bíróság elé állítottak. Azelőtt hogy 13-an bementünk volna a bíróság helyiségébe mindenkinek egy kb. 20×30 cm tiszta papírt adtak és kényszerítettek bennünket, hogy a jobb alsó sarokba írjuk alá. Utána az 58/6,8,9,11 paragrafussal ítéltek bennünket négyet halálra, kettőt 25 évre a többit 20 évre. Én 25 évet kaptam …”).

Nem csak magánszemélyek éltek vissza a lehetőséggel, hogy feljelentéssel bosszulhassák meg mondott vagy valós sérelmeiket. 1945 tavaszán az Esterházy János által vezetett egyetlen legálisan működő párt vezetését már a szlovák hatóságok adják ki a szovjet szerveknek. Le kell szögezni, hogy a tömegesen elhurcolt személyek esetében a bűnösségük megállapítására, csak a legritkább esetekben valósult meg konkrét vizsgálat. A magyarság és a németek elleni kollektív megtorlás szellemében a deportáltakat automatikusan és tömegesen nyilvánították háborús bűnösökké.

Folytatása következik.
Köteles László, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”59845,59844″}