Szombat óta gyakorlatilag az összes parlamenti párt attól tette függővé a jobb-, vagy baloldali kormány megalakítását, hogy a Most-Híd hogyan tud egyesekkel együttműködni. 

A kusza helyzetet az eredményezte, hogy a Most-Hídnak mindkét felállásban együtt kellene dolgoznia az SNS-szel, ám Bugár ennek lehetőségét kategorikusan elutasította. Ami logikus is, hiszen így is megfogyatkozott a magyar szavazóbázisuk, egy ilyen koalíció miatt pedig még inkább elfordultak volna tőlük a szavazóik.

Ezt a kényszerhelyzetet Richard Sulík és Igor Matovič törekedtek valahogy megoldani, és arra igyekeztek rávenni Bugárt, hogy a helyzet súlyossága miatt egyezzen ki Dankóékkal, ám Bugár válaszul rajtuk kérte számon, hogy ők miért nem egyeznek ki a Smerrel.

Kedd délutánra végül megoldódni és egyben teljesen káoszba fulladni látszik a kormányalakítási „sátántangó”. Danko ugyanis korábban mintha talán mutatott volna hajlandóságot a vegyes párttal való közösködésre, de Bugár kategorikus kijelentései miatt kinyilvánította,  nem lát esélyt arra, hogy közös nevezőt találjon a két párt. Ennek fő oka az autonómia kérdése: Danko tisztázni kívánja, milyen elképzelései vannak a Most-Hídnak a oktatásügyi autonómiával és a kettős állampolgársággal kapcsolatban.

Jelen pillanatban egy SaS – OľaNO – SNS – Sieť összetételű kormányra van leginkább kilátás Boris Kolár csendes támogatásával, aki jelezte, egyik kormányban sem kíván részt venni, de a jobboldalit tudja támogatni.

Ha ebbe a fura négyesbe beleszámoljuk a további két pártot, melyek egy másik párt listáján jutottak a parlamentbe (OKS, NOVA), akkor egy 6+1-es kormány alakulhat, úgy hogy az egyes pártok merőben más világszemléletet képviselnek. Ennek fényében egyre inkább elképzelhető, hogy hamarosan új választások elébe nézünk.

Végül Danko elmondta, holnap a Smerrel tárgyalnak a kormányalakításról, és kitért Kotlebára is. Szerinte a besztercebányai megyefőnök pártját be kellene tiltani, hiszen az xenofób, rasszista, és ellentétes a szlovák alkotmánnyal.

aktuality.sk nyomán tsák, Felvidék.ma