Fotó: Hideghéthy

„Nagyon jól rajtoltam, úgy érzékeltem, hogy Norbi picit megcsúszott, így a külső íven sikerült őt és Rob Huffot is megelőznöm. A sikerem kulcsa a koncentráció és a gyorsaság volt” – nyilatkozta a Felvidék.Mának Tiago Monteiro, aki kétszer is dobogóra állhatott a Slovakia Ringen. Michelisz Norbert az első futamban a hatodik, a másodikban az ötödik helyen ért célba.

Erős szél fogadta a sok látogatót a versenyhétvége utolsó és legfontosabb napján.

A túraautó-világbajnokság két futama előtt gazdag program várta a motorsport szerelmeseit, akik főleg Magyarországról, Lengyelországól, Ausztriából, Csehországból és Szlovákia különböző régióiból érkeztek. Az – elsősőrban csallóközi – rajongók Michelisz Norbertet és a Zengő Motorsport pilótáit megkülönböztetett figyelemmel követteék. A délelőtti órákban a pálya melletti rajongói faluban a WTCC összes versenyre nevezett pilótájával személyesen is lehetett találkozni és autogramot kérni. A hangulat barátságos volt, a pilóták mosolyogva állták a hömpölygő tömeg rohamait.

J. M. Lopez rajtrácson. Fotó: Hideghéthy
J. M. Lopez rajtrácson. Fotó: Hideghéthy

A csapatoknál a feszültség a verseny közeledtével egyre fokozódott. Nagy kérdés volt, hogy a Citroën a plusz nyolcvan kilóval hogyan fog tudni rajtolni.

A 2016-os szabályok módosulása miatt a két futamból az elsőt fordított rajtrácsosnak nevezik, mert az időmérő végeredménye szerint a pilóták első tíz helyezettjének sorrendjét megfordítják, tehát az első a tizedik, a tizedik pedig az első helyről rajtol. A szabály értelmében, hogy az ne érintse hátrányosan a pilótákat, az időmérő első öt helyezettje 5, 4, 3, 2, 1 extra pontot kap.

A szombati eredmények alapján az első futamban Michelisz a hetedik helyet foglalta el a rajtrácson.

A Hondások jól mentek, ám Michelisz csak hatodik

Az első és a harmadik helyről induló LADA pilótái a rajtnál beragadtak. Így Bennani, a Sebastien Loeb Racing Citroën versenyzője és a két Hondás, Monteiro és Huff vágott előre. Az első kanyar után megőrizték előnyüket. A LADA saját maga hozta nehéz helyzetbe, amikor két pilótája, Valente és Catsburg kis híján kilökték egymást a pályáról.

Michelisz Norbertnek a rajt sajnos nem sikerült jól, a rajtrácsot elhagyva a nyolcadik helyen autózott. Köridejét tekintve a harmadik körtől kezdett javulni. Ekkor jobb köridőt ment, mint csapattársai, Monteiro és Huff, előzni azonban nem tudott. Ráadásul később a sebessége is csökkent.

Michelisz autója az első futam után. Fotó: Hideghéthy
Michelisz autója az első futam után. Fotó: Hideghéthy

A versenyautók a rajt után felvett sorrend szerint tették meg a köröket, előzés a fél táv, hat kör megtétele után sem volt. Monteiro nagy nyomást gyakorolt az élen haladó Bennanira, ám előzni ő sem tudott.

A hetedik körben Michelisz egy bravúros manőverrel a Volvóval versenyző Björk elé vágott, így már a hetedik helyen volt. A lelátókon nagy üdvrivalgás és taps tört ki. A kilencedik körben Monteirónak aztán sikerült átvennie a vezetést. Huff is próbálkozott, de nem sikerült az előzése, a harmadik helyet hozta a Hondának.

A 10. körben az utolsó helyen autózó Ficza Ferenc autója kigyulladt, vastag, fekete füstöt árasztott magából, így a Zengő Motorsport pilótájának fel kellett adni a versenyt. Az utolsó körben Michelisz a poros, csúszós pályán megszorongatta Mullert, az időmérő győztesét. A kanyarokban sikerült tartania kedvező pozícióját, így végül megelőzte Mullert. A Honda istállójában kitörő tapssal fogadták a sikeres manővert. Rajtpozícióján egy helyet hozva a 2016-os Szlovák Nagydíj első világbajnoki futamán, hatodik lett.

José María Lopez nyerte a Slovakia Ringet

A második futamot, amelyen már az időmérőn kiharcolt rajtpozícióból indultak a versenyzők, még nagyobb várakozás előzte meg. Vajon Michelisznek sikerül-e a „második számú hazai pályán” a rajongóknak és a csapatnak bizonyítania tehetségét?

Ezúttal sem sikerült jól a magyar versenyző rajtja: Michelisz beszorult, csapattársai elmentek mellette, így visszaesett a hatodik helyre. Az első helyről induló Muller sem tudta megőrizni a helyét, csapattársa, José María Lopez vette át a vezetést.

A LADA Sport pilótája, Catsburg megőrizte második helyét. A két Citroën közé ékelődött egy LADA és őket követte a három Honda. A negyedik körben Catsburgnak, aki ekkor nagyon jó köridőket ment, sikerült megelőznie Lopezt, s ezzel átvette a vezetést.

Michelisz újságírói kérdésre válaszol. Fotó: Hideghéthy
Michelisz újságírói kérdésre válaszol. Fotó: Hideghéthy

A LADA Sport istállójában kitörő örömmel fogadták pilótájuk előzését. Muller és Lopez a második helyért komoly csatát vívtak, végül előbbi húzta a rövidebbet. Olyannyia, hogy visszaesett a nyolcadik helyre. Ez azt jelentette, hogy Michelisz csapattársa, Monterio már a harmadik helyen autózhatott. Huff a negyedik, Michelisz az ötödik volt ekkor.

A Honda magyar pilótája szorosan követte Huffot, de előzni nem tudott. A vezető ötös láncban haladva rótta a köröket. Úgy tűnt, hogy a LADA-tól már nem lehet elvenni az első helyet. A verseny azonban még tartogatott meglepetéseket: például akkor, amikor a 11. körben Huff a negyedik helyről kisodródott, és a kavicságyba ragadt.

Lopez közben nem adta fel, és a második helyről folyamatosan támadta Catsburgot, aki végül nem tudta feltartóztatni a Citroën versenyzőjét, így Lopez átvette a vezetést. Catsburg mellett aztán Monteiro is elment, és arra is esély nyílott, hogy a negyedik helyen autózó Michelisz is megelőzze. A magyar pilóta mindent megpróbált, de nem járt sikerrel. Az utolsó körben aztán jött a feketeleves: a célegyenesre ráforduló kanyarban a hátulról érkező Björk kiszorította Micheliszt, aki defektet kapott, így a Honda magyar pilótája végül csak az ötödik helyen ért célba. A boxutcába azonban már nem jutott el, a levezető körben ugyanis kiállni kényszerült, a pálya mellett a füvön fejezete be a versenyt.

Pezsgő a győztesnek - José María Lopez. Fotó: Hideghéthy
Pezsgő a győztesnek – José María Lopez. Fotó: Hideghéthy

Michelisznek tehát nem sikerült dobogóra állnia a Slovakia Ringen, a pilóták pontversenyében azonban 50 pontja lett,  ami azt jelenti, hogy a harmadik helyen zárta a versenyhétvégét. A következő verseny a Hungaroringen lesz, reméljük, ott tud javítani.

A sajtótájékoztató után Tiago Monteirót, a Honda pilótáját kérdeztük. „Nagyon jól rajtoltam, úgy érzékeltem, hogy Norbi picit megcsúszott, így a külső íven sikerült őt és Rob Huffot is megelőznöm. A sikerem kulcsa a koncentráció és a gyorsaság volt” – nyilatkozta a Felvidék.Mának az első futam győztese, és a fő futam második helyezettje.