Töviseken át a rózsákhoz. Fotó: Facebook

A Nyitra Megyei Önkormányzat döntése értelmében sokáig úgy tűnt, hogy nem nyithat első osztályt a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium. Az iskola vezetősége sikeresen kérvényezte a szakminisztériumtól a minimális osztálylétszám alóli kivételezést, így mégis nyílik osztály az intézményben. 

Az önkormányzat még tavaly szeptemberben döntött arról, hogy a lévai magyar tanintézmény nem nyithat osztályt 2016 szeptemberében. Az oktatási minisztérium felülbírálta a megyei döntést, ennek értelmében várják a kilencedikesek jelentkezését a gimnáziumba.

„Alig egy hetünk volt arra, hogy fogadjuk a jelentkezéseket” – tájékoztatta a Felvidék.Mát Kiss Beáta, a gimnázium igazgatója. „A regionális fejlesztési terv alapján a megyei önkormányzat szabja meg a megye területén működő középiskolák osztálylétszámát. Ennek a tervnek alapján szavaztak a megyei képviselők a nulla létszámú osztálynyitásunkról” – tette hozzá.

A megyei döntést követően az iskola a szakminisztériumhoz fordult. Mint az igazgató kifejtette, kérvényükben kivételt kértek, hogy a megyei határozat ellenére nyithassanak osztályt. Ez még október folyamán megtörtént, s ennek alapján közigazgatási eljárást indított a minisztérium. “A megyei önkormányzat mellett mi is beküldtük a szükséges alapdokumentumokat, melyek többek között tartalmazták az iskolánkon folyó munka hivatalos értékelését, a verseny- és gazdasági eredményeket” – mondta el az iskola igazgatónője.

A dokumentumok áttanulmányozása után a gimnázium vezetése, az intézmény fenntartója, valamint a megyei oktatásügyi hivatal képviselői tárgyaltak a minisztérium illetékeseivel. Ezt követően született meg a döntés az osztálynyitásról. „Az egész ügy a református egyházzal szembeni támadásnak is felfogható. A mi intézményünk kétszeresen is kisebbségi iskola Szlovákiában. A megyei önkormányzat döntésének érvénybelépése végzetes lett volna a gimnáziumunkra nézve. Abszurd helyzetet teremt a megye azon hatásköre, miszerint a minisztérium által hivatalosan engedélyezett és működő egyházi és magán tanintézmény osztálynyitásáról egy egyszerű szavazás során dönthet.”

A kötelező osztálylétszámmal kapcsolatban Kiss Beáta kifejtette, gimnáziumuk speciális helyzetére hivatkozva még 2015 nyarán sikeresen kérvényezték a szakminisztériumtól a minimális osztálylétszám alóli kivételezést. Ennek alapján a kötelező érvényű 17 fő alatt is megnyithatják az első osztályt. A kilencedikesek április 8-ig adhatják be jelentkezésüket.