Hiába kapott a sajtóhírek szerint ötezer eurós támogatást a kormányhivataltól a Matica slovenská párkányi szervezete, mégsem lesz Štúr-szobor Párkányban. A kezdeményezők ugyanis nem rendelkeztek a telekhez fűződő tulajdonjoggal és az alapkő letételéhez szükséges engedélyekkel sem.

Mint megírtuk, 2015 októberében nagy felháborodást váltott ki a helyiek körében a Matica slovenská párkányi alapszervezete által ünnepélyes keretek között megejtett alapkőletétel. Mint ismeretes, a szlovák kulturális szervezet párkányi csoportja a Duna bal partján, szemben az esztergomi bazilikával szerette volna felállítani Ľudovit Štúr mellszobrát.

A helyi magyar szervezetek az ellen tiltakoztak, hogy egy olyan személynek akarnak szobrot állítani, akinek semmilyen kötődése sincs Párkány városához.

Az alapkőletétel még a párkányi szlovákság körében sem aratott osztatlan sikert: mindössze tucatnyian voltak jelen az eseményen. Ám a szoborállítás körüli hangulat Robert Švec párkányi szereplése után mérgesedett el igazán. A Szlovák Megújhodási Mozgalom elnöke ugyanis a helyi magyarokat a jól ismert rigmussal („Maďari za Dunaj!”)  a Duna másik oldalára küldte. Másnap reggelre beborították az alapkövet trágyával, majd pár nap múlva az alapkő is eltűnt a helyéről.

Ezután derült ki, hogy a kezdeményezőknek nem volt rendezve a telekre vonatkozó tulajdonviszonyuk és az alapkő letételéhez szükséges engedélyekkel sem rendelkeztek.

A városi építési hivatal ezért – még az alapkőletétel után – felszólította a Matica slovenská párkányi alapszervezetét, hogy 2016 március végéig pótolják a hiányzó dokumentumokat. Erre azonban a mai napig nem került sor – tudtuk meg a hivatal illetékeseitől. Úgy tudjuk, a város más pontján sem lesz szobor, hiszen a kezdeményezők azt a javaslatot, hogy a szlovák iskola udvarában állítsák fel az emlékművet, már korábban elvetették.

A hírek szerint az alapszervezetnek megítélt ötezer eurós támogatással a kezdeményezőknek még a nyárig el kell számolniuk.

A helyi magyarok reménykednek abban, hogy ezzel megoldódik az ügy, és Štúrnak a jövőben sem lesz szobra Párkányban, hiszen a szlovák nemzetébresztőnek semmi köze nem volt a városhoz.