A KKVHáz Zrt., azaz a „kis- és középvállalkozások kávéháza” szerdán az Edutus Főiskola termeiben szervezte meg a VIII. Kelet-Közép-Európai KKV Csúcs elnevezésű konferenciáját. A rendezvényen részt vett a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság (SZMKT) három tagja, Pogány Erzsébet, Knirs Imre és Matus Tibor. Vendégelőadóként pedig közreműködött Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért szervezet elnöke.
A konferencia vezérfonalaként egy német óriáscég kelet-közép-európai vezetőjének vitaindítóját szánták térségünk gazdaságáról – német szemmel.
Gulyás József, a KKVHáz Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg a konferenciát, majd Kiss Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke tartott rövid bemutatót a kis- és középvállalatok szerepéről a magyar gazdaságban. A magyarországi vállalatok 90%-a a kkv-kategóriába tartozik. Ezek foglalkoztatják az alkalmazottak 70%-át, termelik a GDP felét és adják az export 27%-át.
Bod Péter Ákos egyetemi tanár (korábbi ipari és kereskedelmi miniszter és MNB elnök) értékelte a térség gazdasági fejlődését. Véleménye szerint a német gazdasági térnyerés térségünkben a rendszerváltás utáni időben jól működött. A gazdaságba tőkét és modern technológiát hozott az együttműködés.
Jelen pillanatban viszont a térség gazdasága duálissá vált, az egyik oldalon jelen vannak a hatékony és innovatív nyugati vállalkozások, a másik oldalon pedig a lemaradt hazai kkv-k. Válaszút elé érkezett a gazdasági fejlődés: maradunk-e összeszerelő műhelyként, vagy rá tudunk-e fordulni egy innovatívabb, nagyobb értékteremtéssel bíró gazdaság szintjére? A gazdasági fejlődés tényezővezérelt szakaszából át tudunk-e lépni a beruházás-vezérelt szakaszba?
Emődi Norbert, a német gyökerű Mercareo óriáscég magyarországi képviselője arra vállalkozott, hogy tükröt tartson a térség elé. Elmondta, milyennek látnak minket a németek, illetve a német gazdasági elit hogyan vélekedik a világnak erről a számunkra oly kedves szegletéről. A cég tizenhárom országban segíti a termelő cégek beszerzéseit. Elmondása szerint az alapanyagok és a munkaeszközök beszerzési költsége akár a vásárolt termék árának 70%-a is lehet. Ők ezt a beszerzési költséget csökkentik mintegy 50-70%-kal.
A német vélekedés szerint térségünkben:
- elégtelen a vállalkozási hajlandóság,
- jellemző a szakemberhiány,
- alacsony az innovációs képesség,
- magas a korrupció szintje,
- gyenge a közbiztonság.
A magyar vállalkozások tőkehiánnyal küzdenek, kevés a hitelkihelyezés. A magyar vállalkozások csak 11%-ban finanszírozzák magukat a tőkepiac vagy bank által, szemben a német 43%-kal.
A szak- és egyetemi képzés megkérdőjelezhető színvonala egyenesen az innováció hiányához vezet. A német duális szakképzés már a képzés kezdetén fizetést biztosít a tanulónak. A magyar rendszerben pedig, aki már megtanult két csavart behúzni, rögtön nyugaton keresi boldogulását.
Vitapontként felvetette azt a felmérést is, amely megállapította, hogy a Magyarországon működő német cégek 29%-a elégedetlen elvárásainak teljesülésével, szemben a lengyel 4%-kal.
Fontos lépésnek nevezte az Irinyi terv megvalósítását, amelynek célja, hogy 2020-ra Magyarország az egyik legiparosodottabb ország legyen. Csak az a kérdés, hogy a kínai úton, az olcsóság útján, vagy az amerikai úton, a 4. ipari forradalom, vagyis a digitális ipar útján érje ezt el; azon az úton, amelybe a világ vállalatai évi 900 milliárd dollárt kívánnak befektetni.
A digitalizáláshoz szerinte hiányzik tízezer informatikus, a képzés szintje alacsony, és ugyanez mondható el a digitális hálózat színvonaláról is.
A nyitóelőadás valóban komoly vitát eredményezett. A 29%-os elégedetlenségi mutató egyik magyarázata a német cégek kezdeti, csodavárással összekötött nagymértékű beáramlása. Jelenleg évente 10 milliárd euró tőke érkezik, és legalább ennyi haszon hagyja el az országot. Mivel Magyarország szubjektív megítélése rosszabb a valósnál, a mutató inkább szólhatna úgy, hogy 71% az elégedett. Az idegen tőke a régióban nem csak versenytárs, hanem partner is a gazdaságfejlesztésben.
Fontos pont volt az innováció kérdése. A magyar szürkeállomány kihasználtsága alacsony, a kutatás-fejlesztésekre fordított összegek több mint fele pedig külföldi tulajdonú cégeknél landol. Pedig a nagy nemzetközi cégeknek nagyok az elvárásaik a magyar innovatív elme teljesítményével szemben. Ahogy az egyik, huzamosabb ideig Németországban élő hozzászóló mondta: „amit a német csak sok pénzzel tud megoldani, azt a magyar esetleg ötlettel, ezért szeretik a magyar szakembereket Németországban”.
Az emberi tényező lényeges kérdése a béremelés, ami nélkül az ország lassan kiürül. Komoly béremelést viszont csak a külföldi tulajdonú, hatékonyan működő cégek tudnak kigazdálkodni, a kkv-k nem. A másik várható veszély pedig a kkv-nál várható generációváltás.
A kis- és középvállalkozások finanszírozása az utóbbi húsz évben sokat fejlődött, a bankok felkészültek rá, de a kkv-nak gondjuk van az önerő előteremtésével, emellett nagyon visszaestek a beruházásaik is. Ugyancsak veszélyt jelent, hogy gyakran belemennek egy technológiaváltásba anélkül, hogy az ennek megfelelő felvevőpiacot megkeresnék.
A vitázók valamennyien egyetértettek abban: bármilyen jó stratégiai terv is készül, csak annyit ér, amennyit konkrétan megvalósítanak belőle.
Jól illeszkedett a programba Virág László, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége elnökének és Jójárt Miklósnak a Magyar- Szerb Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjének előadása. Mindketten a határ menti együttműködést, az integrációt szorgalmazták. Ezek a régiók készen várják a magyar tőkét, ami számukra munkalehetőséget és fejlődést hozhat. Jójárt Miklós külön üdvözölte azt az 50 milliárd forintnyi visszatérítendő és vissza nem térítendő fejlesztési támogatást, amit Magyarország nyújt a Vajdaság számára.
Duray Miklós előadásában felvázolta a határok mentén kialakuló gazdasági árnyék jelenségét. A cseh-osztrák határ mentén kialakult elmaradottságot például a csehek nem érzékelték, hiszen onnan az őslakosságot kitelepítették. Az osztrákok viszont igen, és komoly tudatos beruházásokkal, fejlesztő programokkal sikerült a lemaradást behozniuk.
A magyar-szlovák határ mentén az EU-s csatlakozás után is megmaradt ez a gazdasági árnyékzóna. Például a Komáromi járás 23%-os munkanélkülisége csak 2004 után zuhant le 8%-ra, amikor a dél-komáromi ipari park elszívta a munkaerőt, de a Nokia kivonulása után a munkanélküliség visszaállt a 13%-os szintre. Kelet felé haladva pedig vannak olyan határ menti régióink, melyek permanensen 25-35%-os munkanélküliséggel küzdenek.
2004 óta nincs projekt az árnyékzóna feloldására, nincs térségi stratégiai tervezés, fejlesztés a természetes régiók összekapcsolására. A felvidéki magyarságnak pedig fel kell készülnie a 2020 utáni, közvetlen brüsszeli pályázatokra. Ott legalább esélye lehet a támogatások elnyerésére.
Knirs Imre az SZMKT tagjaként, Komárom alpolgármestereként városáról elmondta, a Felvidék kulturális központja 6 km-re van a sztrádától, 100 km-re két fővárostól és húsz évre lemaradva a régió fejlettségi szintjétől. Pedig minden adott – a termelési potenciál, kikötő, a képzett munkaerő. Egy város, két ország – ami egyben két pénznemet is jelent. Az árfolyamváltozások rögtön lecsapódnak valamely rész kereskedőinél, és a határ túloldalán kifizetett munkabér sem jelenik meg a hazai üzletek forgalmában.
Komáromnak nem segítségre vagy támogatásra van szüksége, hanem lehetőségre a régió gazdaságába való integrálódásra.
A résztvevők között konszenzus alakult ki abban is, hogy egy Kárpát-medencei szintű integrálást nem lehet csak azzal elérni, hogy eladjuk a magyar termékeket, hanem munkát és gazdasági életteret kell biztosítani a fejlődésbe visszacsatolt területeknek.
(A rendezvényen készült fotógalériánk megtekinthető ITT).
