A kép illusztráció. Fotó: archívum

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége előzetes felmérést végzett a 2016/2017-es tanévben beíratott elsősök számáról. Előreláthatóan az első évfolyamba 3 402, a nulladik évfolyamba 135 kisdiákot írattak be, de egészen szeptemberig várják az iskolák a gyerekeket.

Sok iskolában még csak most zajlanak az iskolaérettséget vizsgáló felmérések, így pontos adatok még nem állnak rendelkezésre. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 258 magyar iskolából gyűjtötte össze az adatokat – tudtuk meg Ádám Zitától, a szövetség alelnökétől.

A Komáromi járásban emelkedik az elsősök száma

Az adatokból kitűnik, hogy a Pozsonyi kerületben nincs nagy változás. A Szenci járásban tavaly 45, idén 43 kiselsős lesz. Összességében a kerületben 89 tanulót jeleztek.

A Dunaszerdahelyi járásban az első évfolyamban 724, a nulladikban 23 tanulóról tudunk, tavaly ez utóbbiban 63-an jártak, az elsősök száma pedig összesen 702 volt.

A Galántai járásban alig változnak a számok. A jövő tanévben az első évfolyamba 201 tanuló kezdheti meg alapiskolás tanulmányait. Ez kettővel kevesebb a tavaly szeptemberi adatokhoz képest.

A Komáromi járásban emelkedik az elsősök száma. Míg a 2015/2016-os tanévben 549, addig idén 583 gyereket írattak be. A nulladik évfolyamban összesen tavaly 55 gyerek volt, idén 23-at jeleztek.

Nyitracsehin, Alsóbodokon és Zsérén sincs elsős

A Lévai járásban jelentős csökkenésről számolhatunk be. Összesen 155 kiselsősről adtak hírt, ami 31 tanulóval kevesebb, mint tavaly.

A Nyitrai járásban a tavalyihoz képest több mint felére csökken a kiselsősök száma. Jövőre már csak 9 kiselsős lesz az egész járásban. Nyitracsehiben, Alsóbodokon, Zsérén nincs elsős.

Az Érsekújvári járásban két iskola sem tud első osztályt nyitni: Zsitvabesenyőn és Nagykéren sincsenek ugyanis elsősök. A járásban összesen 276 a beiratkozottak száma. Tavaly 332 volt, vagyis jövő szeptemberben 56 gyerekkel kevesebben ülnek majd be az iskolapadba.

A Vágsellyei járásban négy gyerekkel több elsős lesz, 96 gyereket írattak be.

A következő tanévben lesz az elmúlt három évhez képest a legkevesebb az elsős

A Besztercebányai kerületben az egy évvel ezelőtti adatokkal összevetve 27 magyar kisiskolással lesz kevesebb. A Nagykürtösi járásban 39, a Losonci járásban 184, a Rimaszombati járásban 469, a Nagyrőcei járásban 118 lesz a magyar ajkú elsősök száma. Az eddig adatok szerint Ipolyvarbón és Méhiben nem tudnak első osztályt nyitni.

A Kassai kerületben összesen 459 a beíratottak száma, ez az adat 112-vel kevesebb, mint a 2015/2016-os tanévben. Járások szerinti bontásban a következő számokról szereztünk tudomást: Kassán 25, a Kassai járásban 110, a Nagymihályi járásban 97, a Rozsnyói járásban 91, a Tőketerebesi járásban 136 lesz a beíratott elsősök száma.

Ádám Zita hangsúlyozta, hogy az adatok még változhatnak, ugyanakkor a számok azt mutatják, hogy a 2016/2017-es tanévben lesz az elmúlt három évhez képest a legkevesebb az elsős. A 2013/14-es tanévben 3 559, a 2014/2015-ös tanévben 3 551, a 2015/2016-os, idei tanévben 3 575 volt az elsősök száma.