A II. kategória résztvevői.

Tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Mécs László Szavalóversenyt Királyhelmecen. A nagy népszerűségnek örvendő versenyt minden évben a Mécs László Keresztény Központ Polgári Társulás szervezi. Május 22-én, vasárnap a Bodrogközi Magyar Közösség Házában került sor a rendezvényre, amelyen az idén hatvanöt versmondó vett részt, akik öt kategóriában versenyeztek.

A rendezvény évről évre nagy  érdeklődésnek örvend nemcsak a királyhelmeciek, hanem a Bodrogköz és Ung-vidék, valamint a távolabbi régiók és magyarországi verskedvelők körében is. Az idén Buzitáról, Szepsiből, Záhonyból, Kisvárdáról, sőt Budapestről ugyancsak érkeztek szavalók.

A versenyzőket és a szép számban megjelent közönséget Takács István, a Mécs László Keresztény Központ Polgári Társulás elnöke köszöntötte, és röviden utalt rá, hogy  Mécs László verseivel és életszemléletével olyan értéket hagyott ránk, amelyet kötelességünk megőrizni. A papköltő versei által  tovább adhatóak és tovább élnek ezek az értékes üzenetek, ezért minden évben megszervezik az egyre nagyobb visszhangra találó szavalóversenyt.

Az I. kategória résztvevői.
Az I. kategória résztvevői.

Pásztor István, a Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás elnöke elmondta, hogy nagy örömmel fogadta be a Magyar Közösség Háza a rendezvényt. A jelenlévőket a magyar identitástudat megőrzésének fontosságára, az anyanyelv használatára és a Magyar Közösségi Házban megrendezett programok látogatására bíztatta.

A köszöntő szavak után Takács István főszervező bemutatta a kilenc zsűritagot, akikből három zsűri állt össze. A zsűritagok három helyiségben, kategóriánként bírálták el a versmondók teljesítményét.

A Mécs László Szavalóversenyt az idén szintén a rendezvény tizenhét évvel ezelőtti megálmodója, Ft. Szalay László, egykori királyhelmeci plébános indította el.  Szalay László köszönetét fejezte ki a helyszín biztosításáért, a versenyzőknek a versek megtanulásáért és tolmácsolásáért. A zsűri elnöke azt vallja, hogy minden jelenlévő győztes, mert a szavalók a vers megtanulása és előadása révén, a hallgatók pedig az értékes gondolatok befogadásával lehetnek gazdagabbak. Hisz abban, hogy a versek olvasása, és az abban közvetített üzenetek által a fiatalok már gyermekkorban magukba szívják a  hagyományainkhoz és gyökereinkhez való ragaszkodás fontosságát.

Az előző évekhez hasonlóan a verseny idén is korosztályok szerinti kategóriákban zajlott. Az 1. kategóriába az alapiskolák 1-3. évfolyama, a 2. kategóriában a 4-6. évfolyamosok, a  3. kategóriában a 7-9. évfolyamosok, a 4. kategóriában a középiskolások, az 5. kategóriában pedig a felnőtt versenyzők lettek besorolva.

A III. kategória résztvevői.
A III. kategória résztvevői.

A versenyzők az 1-3. kategóriába Mécs László költeménnyel, egy határon túli magyar költő versével vagy vallásos, bibliai témájú verssel nevezhettek. A 4-5. kategóriában csak Mécs László verset adhattak elő a szavalók.

A zsűrinek az idén sem volt könnyű dolga. Az elhangzott 32 Mécs László költemény, és a további 33 vers meghallgatása után elismerően nyilatkoztak az előadókról, és a felkészítő tanárok és szülők munkájáról egyaránt. A legtöbb kategóriában megosztott helyezésekről döntött a zsűri, és természetesen a különdíjak sem maradtak el. Különdíjakat a zsűrielnökök és a rendezvény helyszínét biztosító társulás elnöke ajánlott fel, így számos különdíj talált gazdára a tehetséges szavalók körében. A dobogós helyezettek és a különdíjasok könyvjutalomban részesültek. A versenyben való résztvételért minden versenyző oklevelet és ajándékot kapott.

A XVII. Mécs László Szavalóversenyen a következő dobogós helyezések születtek:

I. kategória (1-3. évfolyam):

A zsűri tagjai: Illésné Popália Irén-pedagógus, Kiss Olivia-tanár, Furik Csaba-tanár, Kisgéres polgármestere

  1. Dobos Emma- Királyhelmec AI, és Dubik Sonja Antoanett- Királyhelmec AI
  2. Nagy Péter-Kisgéres AI, Pogány Zsófia- Királyhelmec AI
  3. Furik Anna- Kisgéres AI, Ilko Anna- Kisgéres AI

II. kategória (4-6. évfolyam):

A zsűri tagjai: Bodnár Mária-tanár, Matyi Péter-plébános Pácin, Mihályi Molnár László-tanár, költő

  1. Képes Lóránt- Buzita AI
  2. Polyák Evelin-Buzita AI, Pataki Ákos-Kisvárda, Szt. György görögkat. AI
  3. Kmecko Bianka-Buzita AI, Kraus Viktor Máté-Vaján, Ref. Egyházi AI, Tóth Dávid János-Királyhelmec AI 
A zsűri tagjai.
A zsűri tagjai.

III. kategória (7-9. évfolyam):

A zsűri tagjai: Bodnár Éva-költő, Erdélyi Claudia-szerkesztő-műsorvezető, Szalay László-plébános

  1. Sallai Ibolya-Bodrogszerdahely AI

2. Ragány Szidónia-Szomotor AI, Demeter Csongor-Sárospataki Ref. Koll. AI

3. Vinkler Viktória Katalin- Sárospataki Ref. Koll. AI, Bacskai Arletta-Királyhelmec, Szlov. AI

IV. kategória (középiskolások):

A zsűri tagjai: Bodnár Éva-költő, Erdélyi Claudia-szerkesztő-műsorvezető, Szalay László-plébános

  1. Kiss Veronika-Kisvárda, Bessenyei Gy. Gimnázium
  2. Bata Gergő – Kisvárda, Bessenyei Gy. Gimnázium , Szabados Attila- Kisvárda, Bessenyei Gy. Gimnázium
  3. Kópé Boglárka- Kisvárda, Bessenyei Gy. Gimnázium

V. kategória (felnőttek):

A zsűri tagjai: Bodnár Mária-tanár, Matyi Péter-plébános Pácin, Mihályi Molnár László-tanár, költő

  1. Szerdi Ilona-Királyhelmec, Czakó Gyula -Budapest

A rendezvény zárszavában a zsűri elnöke a versek olvasására, Mécs László emlékének ápolására és a szépirodalom szeretetére intette a jelenlévőket.

Pásztor István a helyszínt biztosító LSZBFT elnöke szól a megjelentekhez.
Pásztor István a helyszínt biztosító LSZBFT elnöke szól a megjelentekhez.

Mécs László 1929-től 1944-ig királyhelmeci plébánosként tevékenykedett. Költészetével,  küldetéstudatával és felelősségvállalásával tömegeket mozgatott meg. Ahol megjelent „fényt hagyott maga után“.

A költő tudta, és versei által közvetítette: azért vagyunk a világon, hogy jobbá tegyük azt. Egyik leghíresebb versével is ezt példázza: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!” A sikeresen lezajlott XVII. Mécs László Szavalóverseny a költő intelmét nem feledve, minden bizonnyal az idén is fényt hagyott maga után a közösség életében.

(Fotó: a szerző felvételei)