A szomorú kacagány

Május 29-én vasárnap az M2 13:45-től A szomorú kacagány című mesefilmet tűzi műsorra, amely Bosnyák Viktória sikeres mesekönyvének filmadaptációja.

A film főszereplői a kacagányok, akiknek kerti virágok nőnek a fejükön és félnek a szomszédban élő, gyógynövény-hajkoronát viselő kacabajkáktól. Lipi, a kacabajkafiú azonban a tiltás ellenére összebarátkozik Pitypankával, a kacabajkával és minden a feje tetejére áll. A film főbb szerepeiben Seres Donátot, Szilasi Blankát, Friedenthal Zoltánt, Takács Katalint és a Munkaügyekből is ismert Kiss Diána Magdolnát láthatják a nézők.

A szomorú kacagány univerzális mesefilm minden korosztálynak. A történet tanulsága, hogy nem kell félni az újtól, nem kell állandósítani a haragot és hogy a barátság – nem csak a mesében – minden akadályt legyőz” – mondta Seres Tamás, a film rendezője.

A Duna közszolgálati csatornán a Család-barát egész héten a gyereknapra készül. Hétfőtől péntekig 10 órától ismert emberek gyermekeikkel közösen állnak társ-műsorvezetőnek. Hétfőn a Bon-Bon együttesből ismert Szolnoki Péter és lánya, kedden Kökény Beatrix Európa-bajnok kézilabdázó és két gyermeke, szerdán Hajas László mesterfodrász és fia, csütörtökön Sasvári Sándor színész és lánya, pénteken pedig Kóbor János, az Omega frontembere, valamint lánya vezeti a műsort Kurucz Éva, Novodomszky Éva és Gaskó Balázs társaságában.

Pénteken a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató döntőjét láthatják a nézők 20:30-tól a Dunán. Három korcsoportból kilenc versenyző méri össze tudását a fináléba jutásért, ahol korcsoportonként már csak egy tehetség marad versenyben. A június 3-i élő fináléban pedig a nézők szavazatain múlik, ki viheti haza a Virtuózok 12 millió forintos fődíját.