A kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthon énekkara elkápráztatta a gömöri közönséget (Fotó: Hideghéthy Andrea)

A kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthon énekkara adott koncertet Felső-Gömör magyar falvaiban május 28-án. A gömöri jótékonysági ruhavásár-sorozat által támogatott kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthon énekkarának tagjai a felvidéki önkéntesekkel is találkoztak. Kiemelten azokon a településeken, ahol a helyi közösség önerőből szervezte meg a ruhavásárokat. A gyermekotthon tizenöt lakója ezzel az ünnepi műsorral fejezte ki köszönetét.

A vendégeket a hangversenyek előtt a falvak polgármesterei üdvözölték. Bíró Mária, a Szent Mihály Gyerekotthon vezetője mindenütt bemutatta a családtípusú gyerekotthont. Három családi házukban három házaspár, a saját gyermekei mellett további hét, nyolc és kilenc gyermeket nevel. Több mint harminc gyerek talált itt családra, otthonra. “Ebben a rohanó világban ezek a szülők a nagycsaládot választották. Főállású szülőként azon dolgoznak, hogy szebbé, jobbá tegyék a rábízottak sorsát” – fogalmazott Bíró Mária.

Bíró Mária átadja az ajándékukat (Fotó: Hideghéthy Andrea)
Bíró Mária átadja az ajándékukat (Fotó: Hideghéthy Andrea)

A gyerekek zenei nevelését öt éve kezdték, Ivaskovics József és Riczkó Viktória közreműködésével. Ez azért igen lényeges, mert elmondásuk szerint a zene sok esetben hatékonyabban gyógyítja a nehéz sorsú gyerekek lelkét, mint bármilyen gyógyszer.

A koncerttel, csengő gyermekhangokkal mosolyt, szeretetet adtak át a hallgatóságnak, akik szűnni nem akaró tapssal fejezték ki tetszésüket, sokszor könnyekig meghatódva (Fotó: Hideghéthy Andrea)
A közönség szűnni nem akaró tapssal fejezte ki tetszését, sokszor könnyekig meghatódva (Fotó: Hideghéthy Andrea)

Beke Beáta, a Szövetség a Közös Célokért munkatársa, és a Pro LE-TI Polgári Társulás elnöke 2015 őszén kezdeményezte a jótékonysági ruhavásárok megszervezését Felső-Gömörben. A koncertek kapcsán elmondta: „Nagyon fontosnak tartottam, hogy a helyi magyar közösség személyesen megismerje azokat a gyerekeket, akikért dolgoztak és önzetlenül segítették őket egy olyan helyzetben, amely erre a régióra ugyancsak jellemző, hiszen itt is nehéz a megélhetés biztosítása.”

Beke Beáta és Fábián Dániel (Fotó: Hideghéthy Andrea)
Beke Beáta és Fábián Dániel (Fotó: Hideghéthy Andrea)

A személyes kapcsolat fontosságát emelte ki Bíró Mária is: „Úgy fogadtak itt bennünket, ahogy a határon túliak fogadják egymást. Örülünk, hogy meghívást kaptunk a Felvidékre, és a gyerekek megismerhetik az ezen a vidéken élő magyar embereket, szokásokat.”
Pelsőcardón, Szilicén és Várhosszúréten a vallásos témájú szeretet dalok mellett felcsendült a nagy sikerű Ismerős Arcok sláger, a Nélküled.

Szintén nagy sikert aratott a Keleti-Kárpátok című dal, melynek refrénje így szól: „Ő nem panaszkodik, csak tűr csendesen, várja, hogy Hazája keblén megpihenhessen. Annyi év után is szorítja fegyverét, Kárpátalja őrzi még az ősi Vereckét.”