Egykori kollégái szerint Simon Zsolt egy új szlovákiai magyar párt létrehozását fontolgatja. Fotó: Vladimir Simicek/SME

A kormány megalakulása után a Most-Híd pártból távozott Simon Zsolt – legalábbis volt kollégái szerint – új szlovákiai magyar párt létrehozását fontolgatja. Simon érdemben egyelőre nem szólalt meg az ügyben.

A találgatásokra a Pravda napilapnak interjút adó Bugár Béla egy kiszólása adott okot. A Most-Híd elnöke a lap újságírójának egyik kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: „Kérdés, hogy mi lesz azzal a másik magyar párttal, melynek megalakulásáról már suttognak.”

A színfalak mögött már hetek óta hallani Simon tervéről

Gál Gábor, a Most-Híd frakcióvezetője szintén a Pravda érdeklődésére azt mondta, már egy hónappal ezelőtt hallott arról, hogy Simon új párt alapításába fog. „Hallottam róla, de nem tudom, hogy mi igaz ebből. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy pártot alapítson. Simonnak mindig is voltak ilyen ambíciói, vagyis ha ez megtörténne, személy szerint nem lepne meg” – közölte Gál.

A szlovák napilap megkereste Simont is, aki azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a híreszteléseket. „Nem tudom, mit suttognak, én relaxálok” – közölte lakonikusan.

Szlovákiai magyar pártot alapítani kockázatos dolog

Azt, hogy Simon kikkel venné magát körül, és hogy milyen ideológia mentén alakítana pártot, egyelőre még nem látni – véli Tokár Géza politológus. Véleménye szerint szlovákiai magyar pártot alapítani meglehetősen kockázatos dolog: elsősorban azért, mert a magyar szavazók megszólítása nem ad túlságosan nagy merítési lehetőséget. „Ez még akkor is érvényes, ha a politikában csalódottak aránya a szlovákiai magyarok körében eléggé magas” – mondta el a Felvidék.Ma érdeklődésére Tokár.

A politológus szerint az is elképzelhető, hogy Simon régiós – elsősorban közép-szlovákai beágyazottságú –, szlovákokat is megszólító (vegyes)pártban gondolkodik, ám még így sincs könnyű dolga, hiszen a pártalapítás és a pártstruktúrák kialakítása meglehetősen nagy munka. „Ez a Hídnak is csak úgy sikerült, hogy volt Bugár Béla személyében egy – szlovákok körében is – rendkívül népszerű politikusuk. Véleményem szerint ez jelen pillanatban Simon Zsoltról nem mondható el. Ebből adódóan óriási kockázatot rejt egy ilyen lépés. Kérdés, hogy egy ilyen párt önmagában képes-e átlépni az ötszázalékos küszöböt” – vélekedett Tokár, aki szerint az alaposabb értékeléshez meg kell várni, hogy maga Simon Zsolt mit fog mondani, és miképp vázolja fel leendő pártjának céljait.

Egy második Híd, vagy régiós párt?

„Egyelőre nem tudunk túl sokat: az is elképzelhető, hogy egy második Hídról van szó, ahogyan az is, hogy egy közép-szlovákiai (Simon Zsolt támogatottsága itt a legerősebb), régiós pártról, vagy akár teljesen másról, amire jelen pillanatban még nem is gondolnak az elemzők” – mutatott rá.

Tokár azonban úgy véli, bizonyos szempontból Simon szerencsés helyzetben van, hiszen független képviselőként a parlamentben ül, a frakciófegyelem nem vonatkozik rá, ugyanakkor – mutatva, hogy dolgozik – bármilyen beadványt beadhat, olyat is, amiről tudja, hogy nem fogadják el.

„Simon Zsoltot motiválhatja az, hogy a parlamentben eljátszhatja a szlovákiai magyar ellenzéket. Kérdés, hogy mennyire fog ez neki sikerülni. Úgy vélem, több olyan szimbolikus dolgot is fel fog vetni, és meg fog szavazni, amely kimondottan a magyar ügyeket érinti. Ezt láttuk tőle az állampolgársági törvény módosításának szavazásánál is. Hogy ezekben mennyi lesz az érdek, a taktika vagy az őszinteség, az már egy olyan kérdés, amit a választók nem nagyon tudhatnak meg” – jegyezte meg Tokár.