A megszokott helyen, Martoson, a Feszty Árpád Művelődési Parkban július 6-10. között rendezik meg az idei mARTfesztet, melynek látogatóit több újdonság is várja: újjáépült az Árgyélus-ház, felújították a Turul-házat és a helyszínen új táborhelyeket is kialakítottak – áll a szervezők sajtóközleményében.

„A részletes programmal hamarosan a széles nyilvánosság is megismerkedhet, de borítékolható, hogy a rendezvény az előző évekhez hasonlóan, idén sem szűkölködik majd sztárfellépőkben, neves közéleti személyiségekben és érdekesebbnél-érdekesebb témákban.

Újdonság, hogy a bensőséges légkörű parkban megannyi fejlesztés valósult meg az elmúlt hónapokban, ezzel kiszolgálva a fesztiválozók kényelmi szempontjait. Az újjáépült Árgyélus-házban immáron sokkal színvonalasabb körülmények várják a napközbeni előadásokat, de megújult a tábor emblematikus épülete, a Turul-ház is. Mindemellett új táborhelyeket, közösségi területeket alakítottak ki a szervezők, és megannyi érdekes újdonság vár felfedezésre.

A közéleti témák mellett idén számtalan közösségi játék, kísérő program fogja színesíteni a fesztivál napjait, valamint több jeles évfordulót is megünnepel a rendezvény. A park névadója, Feszty Árpád éppen 160 évvel ezelőtt, a legendás erdélyi püspök, Márton Áron 120 évvel ezelőtt született, míg Széchenyi István születésének a 225. évfordulóját ünnepeljük idén. Történelmi évfordulókból sincs hiány, hiszen 60 éve történtek az ’56-os események, és 120 évvel ezelőtt zajlottak a honfoglalás millenniumának nagyszabású ünnepségei. Természetesen nem maradhatnak el az esti nagykoncertek és afterpartik sem. Ezek előadóinak kiléte egyelőre titok, ám annyival már csillapítható az érdeklődők kíváncsisága, hogy a fellépők közül idén sem hiányozhat az örök klasszikus Tankcsapda, a magas rangú közjogi méltóságok közül Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, az Úr igéjét pedig idén is Böjte Csaba testvér hirdeti a mARTfeszt lakóinak és vendégeinek.

Mindez változatlan jegyárak mellett, napi 7, illetve heti 21 euróért elérhető. A középiskolásokat újra térítésmentesen várják a szervezők, de ugyanez a kiváltság várja az első 100 bejelentkezett egyetemistát is, illetve az elszakított részekről érkezőket” – olvasható a szervezők sajtóközleményében.