Szavaztak a britek a Brexitről, az EU-ból való kiválásról. De tulajdonképpen miről is szavaztak? A történetben pontosan az az érdekes, hogy ahányan kommentálják az eseményeket, annyiféle eredményt kapunk.
Tehát nincs egyöntetű magyarázata a folyamatnak, ezért minden ráhúzható kinek-kinek a szája íze és világlátása szerint. Látják benne a kisember győzelmét a birodalommal szemben, a brüsszeli bürokráciával szemben, a globális tőkével szemben, amely az EU legnagyobb haszonélvezője. Magyarázzák a választók döntésének okait a rosszul kezelt, ezért megállíthatatlan migránsáradattal, az évtizedek óta stagnáló életszínvonallal. Vádolják a folyamatokért a döntéshozókat rövidtávú politikai haszonszerzéssel, politikai zsarolással.
A britekben történelmükből eredően benne van a különállás, a birodalmi tudat, és hátuk mögött érzik a nagy testvért – az Egyesült Államokat. Kalapot lehet emelni a manipulációs technikák alkalmazóinak teljesítménye előtt, hogy elérték: a britek, hogy megússzák az EU-s hozzájárulások befizetését, hajlandóak voltak kockára tenni azt a szerepet, miszerint a 65 milliós ország kezeli az 500 milliós birodalom pénzügyeinek, tőkéjének 70-80%-át.
Mindenesetre a demagógia fényes győzelme ismét bizonyítja, hogy az igazság nem a többség véleményének függvénye, még ha ez nem is hangzik túl demokratikusan.
Azért egyesekben örömet vált ki a kiválás, ha de Gaulle megfogalmazásából indulnak ki – „Anglia egy idegen hadihajó Európa partjainál” .
Tulajdonképpen mindenki csak a találgatások szintjén tudja magyarázni a folyamatokat. Talán nem volna ördögtől való, ha a Brexitet is belehelyeznénk azokba a történésekbe, amelyek az utóbbi időben Európát sújtják. Ha egymás mellé állítjuk az orosz válságot, a migránsok áradatát, és még számos, Európát ért csapást, akkor nem árt elővenni George Friedman mester történelmi alapokból táplálkozó geostratégiai kottáit, anélkül, hogy azt állítanánk, Amerika egy fura háborút folytat Európa ellen.
Friedmann 2012-ben A következő évtized című könyvében leírja az Egyesült Államok viszonyulását Európához: „E bonyolult manőverezés elsődleges célja a háború elkerülése, másodlagos célja pedig az orosz-német kapcsolatok korlátozása, hiszen az orosz-német tengely olyan hatalmat hozhatna létre a következő évtizedekben, amely megtörhetné az amerikai hegemóniát. A németek és az oroszok jelenlegi céljai ennél jóval visszafogottabbak, ám az amerikai elnöknek a jövőre, nem pedig a jelenre kell koncentrálnia.”
A fenti mondatok aprópénzre váltása:
„A La Manche csatornának köszönhetően az Egyesült Királyság mindig tudta tartani az egy lépés távolságot, és így csak szelektíven folyt bele Európa ügyeibe. Ám a távolságtartásnak nem kizárólag földrajzi okai voltak, hiszen az Egyesült Királyság a kontinens legerősebb hatalmaira – elég csak a spanyol armadára vagy a német Blitzkriegre gondolni – a létezését fenyegető veszélyforrásként tekintett.”….
„Bár az Egyesült Királyság legfontosabb kereskedelmi partnere Európa, exportjának jelentős hányada az Egyesült Államokban köt ki; tehát amikor az Egyesült Királyság mégis mélyebben belefolyik az európai történésekbe, azt háborús, nem pedig gazdasági okokból teszi. A brit stratégia mindig is arra irányult, hogy egy egységes Európa ne jelenthessen veszélyt a szigetország nemzetbiztonságára…”
„A brit stratégia nem kompatibilis az Európa melletti feltétlen elköteleződéssel; a szigetország stratégiai megoldása az Egyesült Államokkal való katonai együttműködés volt. Az Egyesült Királyság egyedül nem tudta volna kordában tartani a Szovjetuniót, sem pedig kézben tartani az európai történéseket. Az Egyesült Államokkal való együttműködésen keresztül a britek különösebb áldozatok nélkül befolyást gyakorolhatnak egy óriási birodalmi hatalomra. A következő tíz évben az Egyesült Királyság továbbra is több vasat fog tartani a tűzben, miközben – ahogy a franciák és németek szokták mondani – az angolszász blokk és kultúra felé fog hajlani.”
Hogy miért is mások az érdekek?
„Németországnak földgázra van szüksége, amelyből az oroszoknak óriási készletek állnak rendelkezésre, az oroszok pedig technológiára és szakértelemre szomjaznak, amelyből pedig a németek állnak jól. Ráadásul a munkaerőhiány formájában lecsapódó, szignifikáns népességcsökkenés Németország ipari teljesítményére is hatással lesz, ami kombinálva az idősödő társadalommal, a gazdasági katasztrófa egyik legbiztosabb receptje. Saját hanyatlása ellenére Oroszország továbbra is munkaerőtöbblettel fog rendelkezni, amit Németország munkaerőimporttal és a termelés Oroszországba való áttelepítésével a maga javára fordíthat.”
„Ha az oroszok az energia- és gabonaexportnál többre vágynak, és az ipari modernizáció útjára lépnének, technológiai és tőkeszükségleteiket a németek ki tudnák elégíteni.”
A veszély, a hegemónia elvesztésének lehetősége tehát előállt. Mit javasol a mester?:
„Az Egyesült Államoknak a franciák és a németek hatalmának korlátozására és ezzel párhuzamosan az orosz-német együttműködés megakadályozására kell törekednie. Más szóval a hatalmi egyensúly alapelvét kell érvényre juttatnia Európában – valahogy úgy, ahogy az Egyesült Királyság tette. Ironikus módon e stratégia első fázisa az Egyesült Királysággal való jelenlegi viszony megőrzése. A két ország gazdasági érdekei több ponton megegyeznek, és mindkettő az Atlanti-óceánra támaszkodó hajós nemzet.”
„Bár a NATO hatékonysága bőven hagy kívánnivalót maga után, az Egyesült Államoknak nem szabad kilépnie a szövetségből, és minden többoldalú intézmény iránt tiszteletet kell tanúsítania, az európai országokkal pedig úgy kell bánnia, mintha azok szignifikáns hatalmak lennének. Másképp fogalmazva: a normalitás érzetét kell keltenie Európában, mielőtt még a francia-német táborba kergetné a periféria országait. Ha az Egyesült Államok túl hamar teremt krízist, azzal csak Németországot hozza helyzeti előnybe.”
További cél pedig
„Lengyelország és az intermarium (Szlovákia, Magyarország és Románia) feletti befolyás megszerzése, amellyel megvalósulnának Oroszország kordában tartásának földrajzi feltételei. Az amerikai stratégiát e régióban is a szándékos megtévesztésre kell kihegyezni, abban a tévhitbe ringatva Európát, mely szerint az Egyesült Államok szimplán csak közelebb kerül olyan országokhoz, amelyek ezt egyébként is szorgalmazzák. Ha bármi jelét adja annak, hogy valójában Németország számításait próbálja keresztülhúzni, illetve Oroszországgal igyekszik krízist teremteni, Európából olyan válaszreakciót erőszakolhat ki, amely újra a kontinens központi hatalmainak karmai közé kergeti a periféria országait. Európa nem szeretné, ha belerángatnák egy konfrontációba, ám még annál is kevésbé szeretné, ha létrejönne a Párizs-Berlin-Moszkva tengely.”
Tehát a nemzetközi helyzet fokozódik….
„A következő évtized elején ez a kihívás vár az amerikai elnökre. Elterelő lépések sorozatával kell gondoskodnia arról, hogy Moszkva és Berlin ne fogjanak gyanút, és így ne fűzzék szorosabbra a szálakat még azelőtt, hogy az Egyesült Államok létrehozna egy olyan struktúrát, amely korlátozni tudja a német-orosz tengely hatalmát. Ezzel egy időben az Egyesült Államoknak biztosítania kell Lengyelországot és más országokat arról, hogy teljes mellszélességgel kiáll az érdekeik mellett. Ezek egytől egyig kivitelezhetőek – legalábbis Ronald Reagan megjátszott kifinomulatlanságával és Roosevelt lezser tisztességtelenségével. Az elnöknek azt kell tettetnie, hogy nem túl intelligens, ugyanakkor meggyőzően kell hazudnia.”
Látható, hogy Európával jelenleg nem úgy számolnak, mint a világ legnagyobb teljesítményű közösségével, csak egymással civódó nemzetállamokkal. Olyan nemzetállamokkal, amelyek – helyesen nem kívánják feladni identitásukat. Az Egyesült Államok nagy kihívása, hogy egyszerre kell lennie belülről köztársaságnak, kívülről birodalomnak. Európáé hasonló, a nagy történelemi múltú nemzetállamokból kell a külvilág felé egységes hatalmat alkotni.
Nagy Lajos királyunk birodalma tehát megkapta a leckét. Lehetősége van egy regionális hatalommá fejlődnie (az Amerikai birodalom függőségében), vagy a német-orosz tengelyt elfogadva globális hatalommá növeli Európát, veszélyeztetve Amerika hegemóniáját. Ennek a kérdésnek eldöntésére, személy szerint én nem mernék vállalkozni.
A Gazdaság.sk oldalán közzétettük azt a két fejezetet Európa és Amerika viszonyáról George Friedman művéből, amelyből az idézeteket vettük.
(Forrás: Ki jár jól a Brexittel. Gazdasag.sk)
