Orosch János érsek megáldja a felújított ipolyviski templomot (Fotó: Molnár Levente)

Részben megújult az Antióchiai Szent Margit tiszteletére emelt ipolyviski plébániatemplom. Az ünnepi szentmise keretei között július 17-én Orosch János nagyszombati érsek áldotta meg a felújított templomot.

Az elmúlt években lecserélték a templom tetőszerkezetét, emellett felújították a templomtornyot is. „A tetőszerkezet felújítása már évek óta a közösség elsődleges feladatai között szerepelt, ugyanis több helyen beázott a templom, a faszerkezet pedig oly mértékben elkorhadt, hogy azt részleges javítással már nem lehetett megmenteni. A tetőszerkezet teljes felújítása tehát szükségessé vált. Mikor 2012-ben ipolyviski plébános lettem, az elsődleges feladatomnak a templomtető cseréjét tartottam” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Balga Zoltán plébános, a nemrégiben a prágai magyar hívek lelki gondozásával megbízott lelkiatya. Hozzátette, a munkálatokhoz szükséges anyagi forrásokat önerőből teremtették elő. Havi rendszerességgel gyűjtötték az adományokat, melyekhez a helyi önkormányzat 10 ezer euróval járult hozzá.

Balga Zoltán plébános a szentmisén (Fotó: Molnár Levente)
Balga Zoltán plébános a szentmisén (Fotó: Molnár Levente)

A felújítási munkálatok 2015 szeptemberében kezdődtek el. Elsőként eltávolították az azbesztburkolatot, majd lebontották a teljes tetőszerkezetet. Korszerű, előre legyártott tartóelemekkel helyettesítették a régi szerkezetet. Végezetül úgynevezett hódfarkú cseréppel borították be a tetőt.  „A munkálatokat idén tavasszal fejeztük be a hívek nagy megelégedésére és örömére” – tette hozzá a plébános.

Orosch János érsek szól a hívekhez (Fotó: Molnár Levente)
Orosch János érsek szól a hívekhez (Fotó: Molnár Levente)

Az összefogással megújított tetőszerkezet után az épület külső falainak a restaurálását is eltervezték. Az első ütemben a barokk templom tornya újult meg. Ennek felújítását Orosch János nagyszombati érsek személyesen is támogatta. Mint Balga Zoltán atyától megtudtuk: „Az érsek úr közel egy évtizedig volt plébános Ipolyvisken. Így mindig nagy szeretettel gondol az egykori közösségére, ha teheti, örömmel látogat el a községbe.”

A szentmise mozzanata (Fotó: Molnár Levente)
A szentmise mozzanata (Fotó: Molnár Levente)

A folytatással kapcsolatban a plébános kifejtette: „Bízunk benne, hogy a közeljövőben a templom külsejének további részeit is sikerül felújítani, így az egyik legszebb Ipoly menti barokk templom ismét régi pompájában hirdetheti Isten dicsőségét.”

Hívek a templomban (Fotó: Molnár Levente)
Hívek a templomban (Fotó: Molnár Levente)

A római katolikus templom a 18. század végén épült fel az egykori templom maradványaira. A tornyot 1811-ben építették hozzá.