Fotó: nif.hu

Ünnepélyesen letették az M30 Tornyosnémeti-országhatár közötti szakasz alapkövét. Az 1,7 km hosszú, 2×2 sávos autóút a magyar-szlovák országhatáron csatlakozik majd a szlovák R4 gyorsforgalmi úthoz.

A rendezvényen jelen volt dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője és Mayer András, az NIF Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Dr. Hörcsik Richárd elmondta: „A mai napnak történelmi jelentősége van, hiszen ezen szakasz kivitelezésének kezdete azt is jelzi, hogy a Miskolc-Tornyosnémeti gyorsforgalmi út további közel 60 km-es részének előkészítése is a véghajrájához ért. Ennek a szakasznak a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési kiírása év végén megjelenik, remélem, hogy az eljárás eredményes lesz, és jövő nyáron már újabb alapkövet tehetünk le. Az út megépítését a borsodi, de különösen az abaúji polgárok már régóta várják, hiszen a kétsávos 3-as úton naponta több ezer kamion lépi át az országhatárt, és teszi elviselhetetlenné az ott élők mindennapjait, akár Szikszón, akár Encsen.”

Mayer András, az NIF Zrt. vezérigazgató-helyettese a műszaki adatokat ismertette: „A szakaszon 1 db különszintű csomópont létesül, két körforgalmi csomóponttal és egy öttámaszú híddal. A közlekedők várhatóan 2017 év végén már használhatják a szakaszt. A fejlesztésnek köszönhetően Szlovákia is elérhetővé válik gyorsforgalmi úton Borsodból. A Tornyosnémeti mellett található, 20 éve épült tengelysúlymérő állomást felújítjuk. A szakasz biztonságos téli üzemeltetéséhez 1 db kálciumklorid oldat tárolót és sósilót létesítünk. Jelenleg folynak az előkészítési munkák, kezdődik a humuszleszedés és a töltésépítés.”

A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából az NIF Zrt. beruházásában valósul meg. A kivitelezést az Euroaszfalt Kft. végzi nettó 4.379.760.484 forint értékben, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program támogatásával, uniós és hazai források felhasználásával.

(Forrás: nif.hu)