Foglalkozás az egyik néptánccsoportban (Fotó: Pásztor Péter)

A Felvidéki Folktábornak idén több mint száz résztvevője volt. A július 19-24. között Ipolyszakálloson megvalósuló tábor lakói a magyar népzenével és néptánccal ismerkedtek.

„Különböző helyekről érkeztek a táborlakók. A felvidékiek mellett magyarországi résztvevőink is voltak. Két szekcióban zajlottak a foglalkozások. A Szőttes táborban néptáncot oktattak, az Ördöngős Népzenei Tanoda táborában pedig népzenével ismerkedtek a résztvevők” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Füzék György, a tábor egyik szervezője. A két nagy szekcióban kisebb csoportos foglalkozásokat is tartottak.

A néptánccsoportban a felvidéki magyarbődi tánccal és az erdélyi mezőkölpényi tánccal ismerkedtek meg a táncosok. A táncoktatást a Szőtteshez kötődő szakemberek vezették, név szerint Richtárcsík Mihály, Gémesi Zoltán, Balta Aranka, illetve Horváth Mária. Az oktatópárosok felváltva foglalkoztak a két csoporttal.

A tábor népzenei részlegét Csernók Klára, Hanusz Zoltán és Horsa István vezette. „Az Ördöngős népzenei tábornak tizenöt lakója volt. A régi hagyományt követve a népzenét hallás után tanítjuk. Ipolyszakálloson a széki és magyarbődi népzene alapjaival ismerkedtek meg a jelenlévők” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Horsa István, az Ördöngős Népzenei Tanoda oktatója.  „A napi hatórás gyakorlás nagy megterhelés számukra, ugyanakkor hatékonyan fejlesztik a tudásukat” – fogalmazott a táborral kapcsolatban Horsa István.

A napi népzenei és néptáncoktatáson túl különféle foglalkozásokkal és kísérőprogramokkal színesítették az ipolyszakállosi táboréletet.  Csütörtökön megtekintették az ipolyszakállosi Natur Products Németh mézüzemet, szombaton pedig a közeli Drégelypalánk az úti cél. A legkisebbeket kézműves foglalkozások is várták. A táborlakók a szombat esti gálaprogramon mutatják be az elsajátított ismereteket.

Reicher Gellért, a Szőttes Néptáncegyüttes szervezőtitkára portálunknak elmondta: a tábort vándortáborként szervezik meg, és az elmúlt tizenkét évben a Felvidék több települése is otthonául szolgált. Ipolyszakálloson második alkalommal rendezték meg ezt a nívós eseményt.

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6310149581502664401?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]