A Kistárkány és környéke polgári társulás „Falusi Vendégasztal” címmel szervezett előadást a helyi Aranka vendégház udvarán. A rendezvényen a pálinka volt terítéken.
A Vendégház tulajdonosa, Kondás Aranka köszöntőjében elmondta, hogy Kistárkányban hagyománya van a gyümölcstermesztésnek és pálinkafőzde is van a községben. A pálinkakészítés mesterségét és a pálinkakóstolás tudományát bemutató előadást azzal a céllal rendezték, hogy felhívják az érdeklődők és a fiatalok figyelmét a gyümölcstermesztés és gyümölcsfeldolgozás hasznosságára. Abban reménykedik, hogy a fiatalok köréből is felfigyelnek erre a területre, és akár vállalkozás működtetését is megfontolják.
A rendezvény iránt nagy érdeklődés mutatkozott. Helyiek és távolabbról érkezők egyaránt megjelentek.
![A Falusi Vendégasztal Kistárkányban szép számú érdeklődőt vonzott](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/07/A-Falusi-Vendégasztal-Kistárkányban-szép-számú-érdeklődőt-vonzott-300x225.jpg)
Kondás Aranka bevezetőjét követően Farkas Barnabás beszélt az egykori tárkányi Tiszakert gyümölcsös működéséről, amelyen valamikor 102 hektáron termeltek gyümölcsöt, és csak almából 22 fajta termett a híres gyümölcsösben. A múltban a gyümölcstermesztés adott munkát a helyi lakosok nagy többségének. A kert megszűnése után sokaknak elment a kedve a gyümölcstermesztéstől, de közismert, hogy ennek a vidéknek kiváló adottságai vannak, amely húzóágazata lehet a térségnek. Ezért karolta fel a Társulás és több segítője azt a kezdeményezést, hogy rendezvényeket szervezzenek a gyümölcs hasznosításának lehetőségeiről, és bemutassák ezen mesterségeket. Így került terítékre ezúttal a pálinka.
A szervezők neves szakembereket hívtak előadni Magyarországról. Nyilasi Béla Felsőzsolcáról Magyarország egyik legeredményesebb pálinkafőző mestere, számos díj tulajdonosa, kiváló ismerője a témának. A pálinkakészítés történetével indította előadását, majd részletes útmutatást adott a gyümölcs begyűjtésének módszereitől egészen a minőségi pálinka elkészítéséig, valamint a pálinkakóstolás rejtelmeibe is bevezette a jelenlévőket.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy milyen jegyei vannak a jó illetve a gyenge minőségű kisüstinek. Meggyőződése, hogy a jó minőségű pálinka pedig eladható bárhol, így a Bodrogközben is jövedelmező lehet az ilyen jellegű vállalkozás. Szó esett arról is, hogy gyakorlatilag ez a mesterség iskolarendszerű képzésben sajnos nem tanulható, így leghatékonyabban mesterektől lehet elsajátítani a pálinkakészítés mesterségét, és persze az új technológiák követése is elengedhetetlen.
![Falusi vendégasztal Kistárkányban](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/07/Falusi-vendégasztal-Kistárkányban-300x250.jpg)
Szabó Zoltán komorói pálinkafőzde-tulajdonos családjával belevágott ebbe a vállalkozásba, és máig sikerrel tevékenykednek. A főzőmester beszélt a kétszeri és egyszeri lepárlási módszerekről, a jó cefre ismérveiről, valamint a gyümölcs begyűjtésénél betartandó szabályokról is.
Az előadásokat sok kérdés követte, amelyek nem maradtak megválaszolatlanul. A résztvevők hallhattak az élesztők és a pektinbontó enzimek helyes alkalmazásáról, valamint arról is, hogy a begyűjtött gyümölcs hőmérsékletére is oda kell figyelni.
Az előadások közben a magyarországi főzdékből származó 12 féle pálinka került bemutatásra-kóstoltatásra. Terítékre került többféle szilva, Florin alma, császárkörte, som, ribizli és a birspálinka is.
A pálinkakóstolót helyi, kemencében készült ételbemutató, kóstolás és jó zene színesítette.
A résztvevők sok értékes információt szereztek a kistárkányi rendezvényen, kiváló vendéglátásban volt részük, kellemesen szórakoztak és ismerkedtek.
Minden résztvevő elismerően nyilatkozott a Kistárkány és környéke polgári társulás és segítői által lebonyolított rendezvényről, amely minden bizonnyal a falusi turizmus fellendítéséhez is hozzájárul a régióban.
(A szerző felvételei)