Szlovákiában a rendőrség megerősíti a bevásárló központok, a vasút- és autóbuszállomások, valamint a nagy tömegeket vonzó nyári fesztiválok őrzését – közölte Robert Kaliňák belügyminiszter a Nemzeti Biztonsági Elemző Központ Tanácsának szombati ülése után Pozsonyban.

„Tevékenységünk láthatóbb lesz. Ugyanakkor bízom abban, hogy nem lesz szükség a normális tevékenység korlátozására“ – mondta Kaliňák újságíróknak a TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint.

A miniszter hangsúlyozta, Szlovákiában továbbra is a legmagasabb fokú terrorveszély elleni intézkedések vannak érvényben. A biztonsági szolgálatok folyamatosan figyelik a helyzet alakulását, és a megszerzett információk alapján döntenek az esetleges újabb intézkedésekről. A miniszter szerint mindezekre elsősorban Szlovákia EU-elnöksége miatt van szükség, de kockázatot jelent a katolikus ifjúság közelgő lengyelországi világnapja is, amelyen a pápa is részt vesz, és ebből az alkalomból nagy számú látogató fog átutazni Szlovákián.

Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy pénteken este a müncheni lövöldözésről érkezett első információk után azonnal megszigorították azoknak a helyeknek az őrzését, ahol nagyobb számú ember gyűlt össze. A hétvégén a szlovákiai bevásárlóközpontokban, valamint a vasút- és autóbuszállomásokon is intenzívebb lesz a rendőri jelenlét. Amennyiben a német és az osztrák rendőrség bármiféle segítséget kérne, a szlovák rendőrség kész eleget tenni a kéréseknek.

Robert Kaliňák rámutatott arra, hogy a münchenihez hasonló egyéni akciók ellen szinte lehetetlen védekezni, de ennek ellenére szükség van az illetékes szervek még intenzívebb együttműködésére és információcseréjére. „Már most biztos, hogy ez lesz az egyik téma az Európai Unió belügyminisztereinek legközelebbi tanácskozásán“ – szögezte le a belügyminiszter.

Megerősítette, hogy a péntek esti lövöldözésnek a müncheni Olimpia bevásárlóközpontban nincs szlovákiai áldozata. A német rendőrség szombati újabb sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy nem terrorakcióról, hanem egy depressziós egyén személyes akciójáról volt szó. A 18 éves elkövető Münchenben született, iráni származású és állítólag csodálta a tömeggyilkos norvég Breiviket. Kilenc személy meggyilkolása után elmenekült a bevásárlóközpontból, de onnan nagyjából egy kilométerre fegyverét maga ellen fordította.