Fotó: aktuality.sk

Az Európai Unió tagállamai készek a jövőben mindent megtenni annak érdekében, hogy vissza tudják szorítani a növekvő radikalizmust és szélsőségességet – olvasható egyebek között abban a közös nyilatkozatban, amelyet az EU igazságügyi miniszterei fogadtak el kedden Pozsonyban.

A Növekszik a radikalizáció az EU-ban elnevezésű kétnapos konferenciát az önkényuralmi diktatúrák európai emléknapja alkalmával rendezték meg a szlovák fővárosban. Ebben a félévben Szlovákia tölti be az EU soros elnöki tisztségét. Magyarországot a tanácskozáson Völner Pál, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára képviselte.

Völner Pál az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: a résztvevők azt boncolgatták, hogyan lehetne egységes társadalmi választ adni a felmerült problémák kezelésére és megoldására. Felhívta a figyelmet arra, hogy például a migrációt is másképpen kezeli Európa keleti és nyugati fele. Míg Kelet-Európa a migrációs problémát a bevándorlásnak a schengeni határokon való megállításával kezelné, a nyugatiak másképpen állnak hozzá, ami annak következménye, hogy ott már ma is két-három generációs migráció után nagy muszlim tömegek élnek.

A magyar államtitkár kissé hiányolta, hogy a konferencián kevés szó esett arról, hogyan lehetne megoldani a problémát ott, ahol az  keletkezett. „Rendbe kellene hozni azokat az államokat, ahonnan a legtöbben érkeznek Európába. Meggyőződésem, hogy ez gazdaságosabb megoldás lenne, ha a jobb életkörülmények megteremtésével otthonmaradásra bírnánk a tömegeket“ – fejtette ki.

A tanácskozás fő célja az volt – mondta Lucia Žitňanská szlovák igazságügyi miniszter újságíróknak – hogy nyílt vita kezdődjön a radikalizmus erősödéséről Európában, és tapasztalatcsere jöjjön létre arról, hogyan lehetne a leghatékonyabban kezelni ezt a jelenséget.

„A mai Európa gondját nem csak a gazdasági és a biztonsági helyzet jelenti, hanem az is, hogy a lakosság egy része hajlik a rendszeridegen és szélsőséges szubjektumok támogatására“  – mutatott rá Lucia Žitňanská.

A miniszterek Žitňanská szerint tudatosítják, hogy a radikalizáció elsősorban bizonyos társadalmi csoportok szegénységében gyökerezik. Ezt meg kell akadályozni, hogy a szélsőséges nézetek a politikában is teret nyerjenek, nehogy megismétlődhessenek a 20. századi jelenségek, a totalitárius rendszerek hatalomra kerülése.

Ami a totalitáris múlthoz való hozzáállást illeti, Völner Pál úgy vélte, hogy a konferencián is látható volt a téma kétsíkú kezelése: „a Kelet-Európai résztvevők, tehát azok, akik konkrétan megérték a kommunizmust, felszólalásai élénkebbek voltak, mint a nyugati résztvevőké, akiknek nincsenek ilyen tapasztalataik“.

A nyilatkozat szerint alapvető követelmény, hogy minden területen működjön a jogállam, amely a demokrácia alappillére. „Nekünk mindig, minden esetben tiszteletben kell tartanunk a demokrácia alapszabályait“ – szögezte le Völner Pál az MTI-nek nyilatkozva.

„Míg az igazságügyi minisztereknek jogi eszközök állnak a rendelkezésükre, az oktatás megelőzheti a jövőbeni problémák kialakulását. Az oktatást úgy kell megszervezni, hogy vonzóvá tegye a demokráciát a fiatalok számára is“ – mutatott rá Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa, aki szintén részt vett a tanácskozáson.