Kézműves foglalkozás (Tóth Tímea)

Melléte egy kis, csendes község, messze a város zajától. A házak udvarán az egykori pezsgő élet nyoma teljesen kihűlt. Helyette maradt a jól gondozott, virágokkal teli kis kert és az imitt–amott feltűnő cserepek és apróbb korsók. A falu fazekas múltjából talán csak ennyi maradt, pedig Melléte egykor híres fazekas központ volt.

A közelben található jó minőségű agyaglelőhelyek generációk sokaságának nyújtottak biztos megélhetést. Az ipari termékek gyors hódításának köszönhetően a finoman kidolgozott egyedi edények, amelyek Szlovákia és Magyarország területén elhíresültek, elveszítették eddigi megbecsült helyüket. A szekrények polcaira tömegtermékek kerültek, miközben a mellétei edényeknek sajnos, már csak a padlás jutott.

Jelenleg senki sem őrzi e mesterség titkait, csak az utódok emlékében él a kép az egykori mellétei fazekasságról. Többek között erre is emlékeztek augusztus 13-án Mellétén a lakosok. Az első ízben megszervezett rendezvényről Melléte polgármestere a következőket mondta: „Az egykor 600 lakosú község ma már csak 200 lelket számlál. A lakosok kiöregedtek, a fiatalok pedig egy jobb élet reményében elhagyták szülőföldjüket. Hátrahagyva ezáltal mindazt a tudást, melyet a nagyszüleik őriztek. A modern idők befedték a fazekasság hagyományát a lelőhelyek medrével együtt, csak egy–két korong emlékeztet azokra a munkákra, melyek egykor a mindennapi élet részét képezték. Bizony sokáig érlelődött bennünk a kérdés, hogy miképpen tudnánk kifejezni elismerésünket a múlt nagy mesterei előtt, végül megalkottunk egy olyan programsorozatot, amely képek, kiállítások, leírások, vetítések és egy korongozó hölgy segítségével bemutatja a fazekasság egykori virágzását.“

Énekkar fellépése (Fotó: Tóth Tímea)
Énekkar fellépése (Fotó: Tóth Tímea)

A fazekasságon kívül más meglepetés is várt mindazokra, akik ezt a napot Mellétén töltötték. Mivel várták a látogatókat?

„Az istentisztelet után hangzott el az ünnepélyes megnyitó, melyben  két nemes cél is elhangzott, mégpedig az, hogy ezen a napon egyaránt szeretnénk felidézni községünk fazekas múltját, valamint koszorúval adózni a vadászok munkájának. Hiszen kitartásuknak és aktív részvételüknek, valamint a Gömöri Művelődési Központnak köszönhetően lett a rendezvény is ilyen tartalmas. A koszorúzást a fazekas termékek kiállítása, fényképek vetítése, leírások és korongozás követte. Az idei program tehát nagyon gazdag volt, melyet alapos felkészülés előzött meg. Ilyen volt a süteményverseny meghirdetése. S hogy milyen érdeklődéssel fogadták lakosaink ezt a felhívásunkat, nos, azt a kiállított sütemények sokasága nagyon jól tükrözi.“

Kis kiállításon mutatták be a község fazekas múltját (Fotó: Tóth Tímea)
Kis kiállításon mutatták be a község fazekas múltját (Fotó: Tóth Tímea)

Amit említett, az mind benti program. Milyen fellépésekkel várták a látogatókat?

„A környező településekről hívtunk meg fellépőket, majd utcabállal zártuk a napot. A sátrakban ételt és italt, gyerekeknek fagylaltot és vattacukrot kínáltak. Ezen kívül hozattunk egy gumivárat is, és a játszótéren pedig játékokat helyeztünk el a legkisebb vendégeinknek.“

Menet a templom felé (Fotó: Tóth Tímea)
Menet a templom felé (Fotó: Tóth Tímea)

Az idei sikeres rendezvénynek lesz folytatása?

„Az idei program sikerességén felbuzdulva szeretnénk a jövőben kibővíteni rendezvényünket, mégpedig egy olyan kirakodóvásárral, amely kifejezetten csak a fazekas termékekre irányul, valamint szeretnénk bevonni a környék lakosait is, hogy amennyiben akad valamilyen régi fazekas termék lakásuk polcain, vagy a nagyszülők padlásán, hozzák el, mutassák be, cseréljék ki egymás között, esetleg ha már az szükségtelennek tűnik, adják el azoknak, akiknek az otthonában használati- vagy dísztárgyként foglalnak majd helyet.“