Fotó: TASR

Az uniós irányelvek nem megfelelő átültetése és alkalmazása miatt Szlovákia 2013 óta néz szembe kötelezettségszegési eljárással, ami az uniós alapokból való merítést is veszélyezteti. A szlovák törvényhozás ezért az érintett környezetvédelmi szabályozást áttekinti – az erről szóló javaslat tegnap került második olvasatba.

A környezeti hatásokat, hatásvizsgálatokat érintő szabályokról van szó (az ún. EIA – Environmental impact assessment), ezek módosításait tárgyalja tovább második olvasatban a nemzeti tanács. Ezt a jogszabályt 2014-ben már módosították, de az Európai Bizottság ezt követően is kifogásolta, hogy a jogalkotó nem ültette át az irányelvben foglalt valamennyi kérdést a nemzeti szabályozásba.

Hiányzik például a törvényi garancia arra, hogy a nyilvánosság tájékoztatást kapjon a jogorvoslati lehetőségekről (bírósághoz fordulás). Az újonnan módosított törvény várhatóan jövő év januárjában léphet hatályba.

Szintén második olvasatba került tegnap a hulladékgazdálkodásról szóló törvény módosítása, mely a vízpolitikával kapcsolatos kötelezettségek átültetésére irányul.

(Felvidék.ma/TASR)