Szent Mihály napján a hazai kézműves termékeké a főszerep. (Fotó: programturizmus.hu)

Néhány nappal ezelőtt hivatalosan is beköszöntött az ősz hazánkban, amellyel egy nagyon fontos időszak vette kezdetét. Szeptembertől egészen novemberig országszerte számos hagyományos program kerül megrendezésre, mint a nyárbúcsúztató ünnepségek, falunapok, szüreti fesztiválok, bálok, vásárok. Ezen programok közé tartoznak a Szent Mihály-napi hagyományok is, amelyet tradicionálisan szeptember végén tartanak.

A népi hagyományok szerint szeptember 29-én Szent Mihály arkangyal megjelenésére emlékeznek, akit az Utolsó Ítélet angyalaként tartanak számon. A hiedelem szerint feladata a lélek jó és rossz tetteinek számbavétele volt. Ez a nap Szent István korától vált kultusszá. Mivel az év őszi fordulójára esett, a gazdasági munkálatokkal kapcsolatos szokásokat kötötték hozzá. Ilyen volt például az őszi vetés megkezdése, a nyájak behajtása, valamint a kukoricatörés.

Ezzel a nappal veszi kezdetét az úgynevezett kisfarsang is, amely egészen Katalin napjáig tart. Az évnek ez a szakasza a karácsonyt megelőző vigasság, amely a gazdasági év befejezését jelenti. A Szent Mihály-napi hagyományok közé számos időjárási népi hiedelem is tartozik: az Ipoly menti térségben úgy tartották, hogy ha ezen a napon a fecskék még nem keltek útra, akkor hosszú lesz az ősz.

Szent Mihály ünnepe napjainkban is kiemelkedően fontos tradíciókat követ. Ebben az időszakban rengeteg hagyományos fesztivál kerül megrendezésre. A falvakban főzőversenyeket rendeznek, továbbá bornapokkal, vásárokkal, mulatságokkal ünneplik az ősz beköszöntét. Ilyenkor számos családi, kulturális, hagyományőrző valamint közösségépítő programra kerül sor.

Szent Mihály napján a hazai kézműves termékeké a főszerep, a várásokban különféle hagyományos portékát vásárolhatnak az érdeklődők. Az ünnep elengedhetetlen eleme továbbá a tradicionális tűzgyújtás, amely az említett programok fő attrakciója.

A Mihály-napi szokások jelentősek a hagyományőrzés szempontjából, ugyanis a múlt kulturális öröksége minden közösség számára azonosságtudatának forrása. Éppen ezért napjainkban is kiemelkedően fontos az ehhez hasonló tradíciók követése.