A csehszlovák-magyar lakosságcsere hetvenedik évfordulója alkalmából tartottak konferenciát Budapesten a németországi Hunnia Baráti Kör és a budapesti Polgárok Háza szervezésében. A beszélgetésen beszámoltak az EP petíciós bizottságához a Beneš-dekrétumok ellen eljuttatott beadványról.
„Hetven éve ég bennünk a fájdalom, amiért százezernyi magyart hajítottak ki a Felvidékről. Tolna megyében élek, ahol szinte minden településen találkozom azokkal, vagy azok leszármazottaival, akiket akkor űztek el a szülőföldjükről a csehszlovák hatóságok” – tolmácsolta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a rendezvény védnökének szavait Szvorák Emese, az államtitkárság felvidéki referense (az államtitkárnak ez alkalommal egy népszavazással kapcsolatos eseményen kellett részt vennie).
Horváth Ágnes műsorvezető egykori kitelepítettekkel készített felvételéből kiderült, hogy a felvidéki magyarság úgynevezett reszlovakizációra nem hajlandó, módosabb harmada volt a leginkább kitéve a kizsuppolásnak. Körülbelül 200 ezren vállalták magyarságukat még így is, kétharmaduk viszont, mintegy 400 000 ember– a tortúra elkerülése érdekében szlováknak vallotta magát annak ellenére is, hogy egyáltalán nem beszélt szlovákul. Paradox helyzetek adódtak: az elüldözöttek közül volt, aki Békés megyében, például a csallóközi vagy ipolysági magyarként Magyarországon került életében először szlovák nyelvi környezetbe, ahol immár minden szempontból idegennek érezte magát.
Két beadvány van az Európai Parlament Petíciós Szakbizottságánál, amelyet a Beneš-dekrétumok ügyében nyújtottak be – mondta el a Németországban élő Hahn-Seidl Alida, aki az ottani Hunnia Baráti Kör alapító tagja, aki kifejezetten a szeptember 24-i konferenciára érkezett Budapestre. 2007 óta – amikor a szlovák parlament megerősítette a Szlovák Nemzeti Tanács egykori rendelkezéseit, valamint a Beneš-dekrétumokat, majd minden évben igyekeztek megemlékezni a felvidéki magyarüldözésről.
Hahn-Seidl Alida és Juhász Imre 2012-es petíciójukban, az egykori csehszlovák állam faji jellegű magyarellenes intézkedéseinek az Európai Unió Parlamentje általi felülvizsgálatát és végső soron azok Szlovákia általi hatályon kívül helyezését kérték. Hahn-Seidl Alida és Juhász Imre szerint a másik petíció, amelyet a Beneš-dekrétumokat illetően 2014-ben Práznovszky Miklósék adtak be – gyengítheti a kezdeményezés potenciális sikerét, mivel Juhászék petícióját már többször tárgyalta az EP Petíciós Bizottsága és Jogi Szakbizottsága, ráadásul érvelése is más alapokon nyugszik.
Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője szintén nem tudott részt venni a fórumon, ezért beszédét Flórián László olvasta fel, gondolatait pedig Mészáros Anikó tolmácsolta. Csáky Pál szerint a két beadvány nem gyengíti, hanem pont ellenkezőleg, erősítheti egymást és azok együttes tárgyalását nem tartotta kizártnak.
„A jelenlegi helyzet tehát az, hogy mindkét petíció állva maradt a bizottság előtt, s a szlovák diplomácia nyomására van egy olyan hallgatólagos egyezség a bizottságban, hogy az év végéig, a szlovák EU-elnökség leteltéig a bizottság nem fog foglalkozni ezekkel a petíciókkal. Ez azt jelenti, hogy legközelebb a jövő év elején kerülhetnek sorra, mint megtárgyalandó témák ” – áll az európai parlamenti képviselő levelében.
Juhász Imre szerint – tekintettel arra, hogy szakbizottsági eljárás és állásfoglalás megállapította a további vizsgálatok szükségességét a Beneš-dekrétumok tárgyában – a petíció elutasítására legfeljebb politikai okokból kerülhet sor, szakmai érvek alapján ez nehezen elképzelhető.
Egyes vélemények szerint Szlovákia év végi uniós elnökségéig hallgatólagos megegyezés van arról, hogy nem foglalkoznak a kérdéssel, tehát addig döntés semmiképp sem várható.
Sajgó Szabolcs jezsuita atya -„a megbocsátás szellemében” – tartott ökumenikus istentiszteletet a konferenciának helyet adó budapesti VIII. kerületi református templomban, ahol a Kárpát-medencei Autonómia Tanács üléséről érkező Tőkés László elnök elmondta: megpróbálják kötetbe szerkesztve európai fórumok elé terjeszteni annak a helyzetnek a leírását, amely Romániában és Szlovákiában fennáll. Krivánszky úr gyakori vendégük Brüsszelben és támogatják az ő erőfeszítéseit is – hangsúlyozta Tőkés László, aki azt is elmondta, hogy a mostani kilátások jobbak, mint a korábbiak voltak.
Branislav Škripek, az Európai Parlament szlovák képviselője is felszólalt a konferencián, azt hangsúlyozva, hogy édesapja Pilisszántóról került Szlovákiába a lakosságcsere-egyezményt követően, ahol őt is idegenként kezelték. Szerinte az ügy szlovákiai kezelése főként a szinte teljes egészében elüldözött és kifosztott németek miatt problémás – egyébként nemcsak Szlovákiában, hanem Csehországban is, a vagyoni kárpótlást pedig – szerinte – legfeljebb csak egyéni módon lehet majd elérni.
Krivánszky Miklós, aki egyébként az MKDSZ alelnöke is, azt hangsúlyozta, hogy ők pontosan ezt tűzték ki céljukul már 2002-ben, különösen a Morvaországba deportált 42 ezer magyar ügyének kezelésében tartják ezt különösen fontosnak, amelyek a Beneš-dekrétumokat követően, a csehszlovák parlament döntései alapján történtek, tehát immár a belső állami jog szerint. Mivel mind kevesebben élnek azok közül, akiket a magyarüldözésnek ez a sajátos formája érintett, ezért a kezdetben Deportáltak Szövetségeként megalakított szervezetet Deportáltak és Leszármazottaiknak Szövetségévé (DALESZ) alakították, hogy az utódok is tudják érvényesíteni jogigényüket az állammal szemben, amelyről – természetesen – nem mondanak le. Sajátos ellentmondásként értékelik, hogy addig, amíg az MKP része volt a hatalomnak Szlovákiában, semmit sem tudtak elérni, míg Fico kormányra kerülése után legalább a szlovák igazságügyi minisztériumba utalták az ügyüket, tehát hivatalosan foglalkoznak vele. Kérdés persze, hogy milyen lesz a végkifejlet? – tette fel a kérdést Krivánszky Miklós.
Szinek János felvételei
[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6334140443682764577?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]
