Fotó: TASR

A szlovák kormány Michal Kováč tegnap este bekövetkezett halála után ma rendkívüli ülést tartott, melyen intézkedtek a Szlovákia első elnökének búcsúztatása körüli teendőkről. A 86 esztendős korában elhunyt köztársasági elnöktől állami temetésen vesznek búcsút, amely egyúttal nemzeti gyásznap lesz Szlovákiában.

Ennek pontos dátuma egyelőre még nem került nyilvánosságra, de Robert Fico miniszterelnök szerint a legvalószínűbb dátum a jövő csütörtök, azaz október 13-a. A mai rendkívüli kormányülésen határoztak az állami temetéssel kapcsolatos teendőket irányító bizottság létrehozásáról, melynek soraiban helyet foglalnak a köztársasági elnöki hivatal, valamint több minisztérium (védelmi, külügyi, pénzügyi és belügyi tárcák), továbbá a kormányhivatal, a közmédia és a főváros képviselői. A temetés pontos időpontjáról az elhunyt családjával egyetértésben dönt a bizottság.

Robert Fico az ülés után megismételte részvétnyilvánítását, majd elmondta: a Szlovák Köztársaság első elnökétől méltó módon vesznek búcsút, állami tiszteletadás mellett. A temetésen valószínűleg több külföldi állam képviselői is részt vesznek majd.

Szlovákiában legutóbb 2011. december 23-án hirdetett a kormány nemzeti gyászt, mégpedig a korábbi csehszlovák, majd cseh köztársasági elnök, Václav Havel emlékére és tiszteletére.

(Felvidék.ma/TASR)