Közös kincse is lehetne Mátyás király minden magyarnak és szlováknak, éljünk a határ bármelyik oldalán. A feltételes mód használatának több oka is van. Mi magyarok keveset tudunk arról, hogy Mátyás király kedves királya a szlovákoknak és méltán.
Ha hallottunk is valamit erről, gyakran kisajátításnak tekintjük és sértve érezzük magunkat. A szlovákok körében pedig voltak sokan és még ma is vannak, akik radírral írnák a történelmet, eltávolítva a múltból mindazt, aminek köze van a magyarokhoz. Éppen ezért helyes, ha keressük azokat a közös pontokat, amelyek valóban összekötnek, összeköthetnek bennünket.
Örvendetes, ha Somorján szobrot emelnek Mátyás királynak és szomorú, ha ennek kapcsán mégis sikerül hajba kapni. Nem tisztem az ezzel kapcsolatos vitában állást foglalni, elegendő ismeretem sincs ehhez. Az alábbiakban azonban szívesen közreadom annak a tanösvénynek a Mátyás királyról szóló állomása szövegét, amely történelmünk közös pontjaival fogja megismertetni az erdőjárókat.
Mátyás király
Mit keres az erdélyi gyökerű magyar király a szlovák-magyar közös történelmet bemutató tanösvényen? Nem egy román-magyar tanösvényen kellene róla szólni?
Kevesen tudják Magyarországon, hogy Mátyás király emlékét ugyanúgy őrzi a szlovák művelődés, mint a magyar. Népmesék, mondák, egykorú írásos dokumentumok, a nemzeti irodalom feldolgozásai hordozzák mindkét népben a Mátyás-örökséget. Még a “budai király” szerelmi kalandjai is megszólalnak szlovák balladákban. Az egyikben például egy nagyravágyó anya csempészi kívánatos leányát Mátyás ágyába.
Az első szlovák nyelvemlék, a Szepességi Imádságok (1479) is kötődik némiképp Mátyás királyhoz. Az Igazságossághoz írt könyörgés tulajdonképp egy Mátyás katonájából lett magyar főpap “puskája” a templomi szolgálathoz. A történet a következő: A magyar anyanyelvű Bak Gáspár a Fekete seregben szolgált. Vitézségért a király szepesi prépostnak nevezte ki. Bak Gáspár komolyan vette az egyházi méltóságát. Hét év páduai tanulás után pappá szentelték. Szláv hívei számára a nép nyelvén mondott könyörgéseket, ehhez kellett a pergament darabokra írt szöveg. Sok magyar szívesen beszél ősi magyar földről, a Szepességről talán azt is sokan tudják, hogy több hullámban, leginkább a tatárjárás után szász telepesek népesítették be. Ám, hogy Bak Gáspár szükségét érezte, hogy a nép nyelvén mondja a könyörgéseket, tudatja velünk, hogy a szászok mellett szlávok alkották a népesség jó részét arrafelé.
Andrej Sládkovič, a szlovák romantika jeles költője 1846-1847 táján Mátyás-hagyományra oktatta a modern nemzetté válás útjára lépő népét. Jelképes értelmű, hogy híres költeményének főhőse, a gyetvai legény csak azzal a feltétellel áll be Mátyás Fekete seregébe, ha megtarthatja népviseletét, azaz nemzeti identitását. A szlovák romantika Mátyás képe tehát épp annyira pozitív, mint a miénk. Egyébként a szlovákoknak is volt okuk hálásnak lenni igazságos Mátyás királynak: ő, akit mi is egyik legnagyobb királyunknak tartunk, szabályozta először a városok magyar-német-szláv bíróválasztási rendjét.
Mátyás királyra, az igazságosra a szlovákok ugyanolyan jó szívvel emlékeznek, mint a magyarok. Egy államban éltünk, a királyhoz mindannyian hűek voltunk, őt a sajátunknak éreztük. Próbáljuk beleképzelni magunkat egy ilyen világba. Ha sikerül, már csak az van hátra, hogy közös „főnök” nélkül is megéljük az összetartozást.
A szerző a Charta XXI Egyesület elnöke
