Gabriela Matečná mezőgazdsági miniszter (Fotó: teraz.sk)

Tizennyolcmillió euróval többet költ a mezőgazdasági minisztérium a fiatal mezőgazdászok támogatására, jelentette be Gabriela Matečná miniszter Pém Bálint, a Szlovákiai Fiatal Gazdák Szövetsége elnökének jelenlétében, a szövetség közgyűlésén. A támogatás összegének ilyen jelentős emelésével azt szeretnék elérni, hogy 600 helyett 1000 fiatal mezőgazdasági vállalkozó részesülhessen támogatásban.

A mezőgazdasági vállalkozás indításához igényelhető 50 ezer eurós támogatást 2027 fiatal mezőgazdász pályázta meg, így a mostani emeléssel csaknem a felüknek esélyük van hozzá is jutni.

A miniszter asszony ezzel kapcsolatban kiemelte, a tárca előző vezetése 2015-ben még 30 millió eurós pénzügyi kerettel számolt erre a célra. A most hozzáadott 18 millió euró lehetőséget ad arra, hogy a tervezettnél 400-zal több fiatal gazdálkodó próbáljon boldogulni ebben az ágazatban.

„Bízunk abban, hogy nemcsak ez, de a további intézkedések is, amelyeket a mezőgazdasági minisztérium előkészít, segítenek a fiatal gazdáknak” – tette hozzá a bejelentéshez Pém Bálint.

Remélhetőleg, a megemelt támogatási keretből sok dél-szlovákiai fiatal magyar mezőgazdásznak is jut, akik ezzel egy nagy lökést adhatnak vállalkozásuknak. A mezőgazdaság újraélesztésére azért is szükség van, mert munkát adhat a hosszú távon munkanélküli, sokszor szakképzetlen embereknek is. Nem is beszélve arról, hogy egész családok megélhetését biztosíthatná ez a valaha szebb időket élt, az utóbbi évtizedekben tönkretett és méltánytalanul elhanyagolt ágazat.